- Akkoriban már Ágcsernyőn vagy hol alkudoztak az orosz elvtársakkal, nem sokat lehetett tudni az eseményekről, rábeszéltem a hugomat, meg a barátnőmet, hogy most muszáj kimennünk egy kicsit körülnézni. Nyár van jó az idő Prága szép város, stb stb, aztán megérkeztünk Prágába - zuhogó esőben talpig nyáriasan. Szálláskeresés egy utazási irodában - a falakon mindenütt plakátok - szinesek, izgalmasak dzsezzkoncert itt, meg amott ,szinházak kicsik nagyok rengeteg program azt se tudjuk hol de van és csábit…
-Másnap a lányok megbékéltek - kisütött a nap vettem ceruzákat tollakat mappát, mindent és vázlatokat készitettem.Jártuk a várost - elfáradtak nagyon, de az emberek mosolyogtak, valami bizsergető várakozásféle volt a levegőben - délután, már inkább este felé tüntetők vidám uszályához csapódtunk - semmit sem értettünk az egészből, de a komor magyar valóságtól annyira távol lévőnek tünt a sokadalom, hogy bárhova velük masiroztam volna.
-A diákszálló mintha “Kőbányán” lett volna - kicsit távol esett a centrumtól, de jó volt a közlekedés. Aznap - és utóljára…
Mert másnap már semmi nem járt. Az élelmiszer üzletek előtt hosszú sorok - A hugom németül érdeklődött, hogy netán ünnep lesz..? ..jó lenne bevásárolni..?..Szinte semmi kajánk nincs.
- Ünnep..? - bejöttek az oroszok nem látja..?…..A hosszú úton, ahol most nem járt semmi villamos, végeláthatatlan sorban poros harckocsik, tankok sorakoztak.
“Kőbányától a Kossuth térig”, de lagalább is a Vencel térig vezettek. Fárdt tekintetű kalmükök tatárok,akik nem nagyon értették a helyiek nyelvét unottan hallgatták azok felháborodott magyarázatait.
- A Vencel téren óriási tömeg / valamelyik nap talán az indexen volt látható egy hasonló kép / a harckocsik tetején orosz tisztek civilek vitatkoznak, a csehek gesztikulálnak - szerintem kicsit túljátszák az egészet, de aztám látom,hogy nem véletlenűl, mert éppen ezzel vonják el az oroszok figyelmét, s a sűrű tömegben sorra tűnik el minden felszerelés, ami egy páncélosról kivül leszedhető.Jó darabig folyik az alkudozással álcázott játék, aztán hirtlen visszabújnak a katonák a szörnyeteg gyomrába - megforgatják a lövegtornyokat - spriccel a nép ezer felé - mi meg azon vitatkozunk ki felejtette el berakni a tartalék filmeket.
- Idős asszony fogja meg a karomat, közel hajol úgy suttogja a fülembe - ne beszéljenek hangosan édeseim…a magyarok is bejöttek….
Szóhoz sem jutok a meglepetéstől, csak tátom a szám, néhányszor megpaskolja a karomat nyugtatólag, aztán eltünik a tömegben.
- Elindúlnak a tankok zúdul a nép is valami ismeretlen irányba - velük tartunk, valami fontos dolog történik valahol, muszáj ott lennünk - legalábbis nekem, mostmár mindenképp. Érintettek vagyunk, megszállók - kétszeresen idegenek - a lányok riadoznak. Próbálnak rábeszélni menjünk vissza “Kőbányára” ebédeljünk meg aztán majd visszajövünk, de igazán. Megüt a guta, de rögtön.. benne vagyunk a világtörténelem zajos forgatagában ezek meg pihenni akarnak - rápihenni egy kicsit - mintha kimerevitenénk a képeket…
Mindenesetre sodródunk a tömeggel valami épülettömb elé, melynek emeletéről valaki hangosbeszélőn tart kapcsolatot a lentiekkel.
- Az épülettömb kicsi - kis utcácskák veszik körül megtömve autóbuszokkal, teherautókkal - faltól falig - pléhszekérvár Prága közepén - a tömeg ujjong semit nem értek a nyelvükből nem értem mit kiabálnak, és mégis minden érthető és nyilvánvaló - ez az épület most az egytlen pont mely nincs elfoglalva, s lezárva mint a hidak posták középületek. Az utolsó menedék. Bezárják magukat, hogy szabadok lehessenek. Egymást biztatják - működik a szabad cseh rádió, van remény…. hallani vélem a szózatot is..” a kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével, és a világ közvéleményével"…Üdvrivalgás…!
-Menjünk már haza - menjünk haza…na jó menjünk, mi a frászt csinálhatnék egyebet…? Már bánom, hogy magammal hoztan őket - késő bánat.
Néhány óra múltán újra a városban, nem a Vencel tér környékén de valahol a közelében, s ez már egy másik város. Néhány füstölgő ház - kiégett tank - ilyet már láttam valamikor, mindenesetre muszáj felmásznom a tetejére, hogy belekattintsak a tátogó sötétségbe.Aztán odafenn ragadok,vagy fél óráig csak kattintgatok a monstrum tetején, mert sorra nyujtogatják a legkülönbözőbb masinákat.
- Olyasmi a környék mint a Blaha kereszteződése - mindenütt a szokásos törmelék füstszag, a kereszteződésben kiégett villamosváz, Hrabali, Menzeli kép - már minden nyugodt, mint hűsitő zápor után előjönnek a sétálni vágyó polgárok, úgy telik meg lassan a környék, a villamos váza is egyre népesebb, kedélyes nyári délután - mint valami kioszkban hűsitőkre várva a zenélő kút körül letelepednek az ülések vázaira, beszélgetnek.
-Az egész valahogy diszletszerűen kedélyes - a vért hiányolom..? A számtalan halottat..? Szirénát, mentőket a visitozást…?
Hosszú évekig statisztáltam az operaházban - olykor csak ebből éltem - s most ez a kép, mint a Carmen első felvonásában a kórus…..: "kondul a harang véget ér a munka, várjuk meg a szép, munkáslányokat…estefelé majd elkisérjük őket, hadd tudják meg szi-ivünknek bánatát..hadd tudják meg szi-ivünknek bánatát….és igy tovább még kétszer szivünk bánatát…."
-Gyerünk a rádióhz - itt van a közelben…Ez valami más…A környék szinte üres, széttaposott buszok, ócskavas vidék. Letarolták a bádogszekérvárat, nincs mit nézelődni - szomorú tájkép - de nem csata után. Az erőszak, a majd én megmutatom Nektek bohócok képei.
- Aztán este felé - már másnap, vagy mikor - már nem nagyon emlékszem - sűrü rohangálós zavaros napok keverednek - valami térféleség padokkal lájtos hippikkel gitárokkal. Micsoda kép lett volna bármely nyugati bulvármagazinban - édes jó Istenem..
- Csupa fiatal - néhol csendben énekelnek - jó a hangolat, mécsest is látok néhány pad szélén. Igazi nyári este - ilyen lehet mindenhol a nagyvilágban, már már giccses is lehetne, de ha én vagyok a kamera, s lassa felfelé emelem a tekintetem, a virágzó bokrok felett ágyúcsövek - keretként a képnek - a bokrok megett lapitó harckocsik néma nyúlványai. Orditani tudnék, a zenélőket meg mintha nem is zavarná…Vagy csak nem mutatják..? Esetleg éppen így fejezik ki ellenállásukat..? Nem törődnek a megszállókkal, levegőnek, semminek tekintik őket...Évek mulva házunkba költözött egy mexikói üzletember. Prágában tanult és éppen azokban az időkben. Ott volt - mindent látott, éppen úgy mint mi, de ő értette is őket és nem csodálkozott.
- Hogy fér el ennyi orosz mindahány felszerelésével a város parkjaiban…? Mert odabenn tanyáznak. Ott főznek, érzem a gulyáságyúk illatát, és ők is énekelnek. Valami mást, mint amit idehaza ontott nap mint nap a rádió. Miért..? Talán nem is ismerték a ránk lőcsölt szovjet indulókat.? Még az Amúri partizánt sem.?….”és a várost elfoglalja sokezernyi partiiizán”..Ezt azért illett volna…
- Hazafelé megállit egy hotel portása….hova..hova…? A parkon keresztüll? Nem biztonságos mondja - két fiatal lánnyal semmi esetre. Leállit egy autót, megtárgyalja a sofőrrel a dolgot, aki átvisz mindhármunkat a túloldalra. Köszönjük - nincs mit, vigyázzanak magukra, csehül mondja, semmit sem értünk belőle, de biztos, hogy ezt mondta. Mi ha nagyon muszáj németül beszélünk vagy franciául..biztos ami biztos…..
Prágából apró darabkákat láttunk, s ha találtunk valahol élelmet,megvettük bármi volt is az - nem számitott az ára.
- Aztán jöttek az etiópok és megmentettek az éhhaláltól. Egy épen működő villamos peronján zötykölődtünk Isten tudja hova,mikor egy jóképű barna már idősebb fickó leszólitott. Magyarok vagytok…?, de jó - ő meg itt ragadt Prágában az öccsénél. Jól beszélt magyarul - volt ideje megtanulni - már vagy nyolc éve nálunk jár egyetemre, de főleg a Pipacsban meg egyéb helyeken tanyázik. Egyszer, majd ha már nagyon unja, befejezi az egyetemet - valamelyiket. Ősdiák éppúgy mint az öccse - egyik itt másik ott.
- Ismernek minden menzát a környéken máris mehetünk kajálni…Ennyire látták rajtunk, hogy éhezünk……? Ha nincsenek, fogalmam sincs hogyan jutunk haza. Mindenféle hivatalokba nyargalásztunk, mig végül találtak valami lehetőséget másnapra. Indul majd valami vonat Pozsony felé a világ végén. Bizalmas információ az etiópok jóvoltából - ők intézkednek, rájuk senki sem gyanakszik. Vissza akarnak menni Budapestre ..Muszáj - úgy tudnak mosolyogni villogó fehér fogsorukkal, hogy a kövérkés cseh lánykák mindenütt ájuldoznak. És nem is sejtik, hogy mindezt gonosz megszállókért teszik - csak azért mert Budapest szép város - jó hely a Pipacs, meg az összes többi ahol sűrün vannak a szépek, és igazán szép az élet.
- A diákotthon recepciósától franciául kértem a számlát - szeliden, sajnálkozva mosolygott - nocsak máris hazafelé…?.Párizsba, oda bezzeg nem mentek be az oroszok tavasszal….Poénkodott, de lehűtötte az útlevelem - szóval magyarok..
Pozsonyig jól ment a vonat, aztán meggondolta magát. Hosszan álltunk valami öreg pályaudvaron - itt a határ - gondoltam, a lányok majd csak hazavergődnek valahogy. Bóklásztam a hideg kőpadlón ujságpapiron fekvő emberek tömegében, aztán szép csendesen visszaballagtam a vonatomhoz.
- Három marcona szlovák favágóvaal néztünk farkasszemet idáig - nem vitt rá a lélek, hogy magukra hagyjam őket. Mégis - két fiatal lány, három marcona szlovák favágó, akik már sejtik, hogy magyarok vagyunk. Pozsonyban elég sokat álltunk, aztá sak elindult velünk a vonat valamerre. Már teljesen mindegy volt merre, de végül is megállt valami kisebb állomáson. Busszal folyt tovább az út - végig bóbiskoltam, a hugom ébresztett fel, kimutatott az ablakon. Rozzant tűzfalon vakitón orditott a hatalmas meszelt felirat:
- "MAGYAR KATONÁK MIT SZÓL ANYÁTOK ..?"
- A párttitkár közben megtartotta előadását Che Guevaráról - azt mondta jobban sikerült mint gondolta, nekem meg odavetette, hogy maradjak a seggemen….ahova beteszed a lábad kitör a forradalom…!
- u.i: 68- nak ma már irodalma van. Mindkettőnek. A jégkorszak elmúlt, lehet irni róla barokkos, kifinomult eszmefuttatásokat. Heves vitákba bonyolódni, szakirodalmat csillogtatni. Némelyiket még elolvasni is érdemes. Ezzel a hevülettel a pún háborukról is lehetne eszmét cserélni, hasonló erdményességel. Jacques Brel egyik nótája jut eszembe a párizsi 68 -ról, majd megnézem mikor irta, talán az események közelében, Les bourgeois a cime.
Ugyanakkor senki nem tudhatta, hogy egyszer majd egy hideg decemberi napon karácsony tájékán, a román határőrök pirossárgakék kitűzőt biggyesztenek a magyar konvoj résztvevőinek mellére..Megőriztem…És jó utat kivánnak, és megindulunk könyvekkel kétnyelvű bibliákkal, vérrel, gyógyszerekkel és rengeteg ruhaneművel Marosvásárhely felé román páncélos előörs, és ugyan oly harcias utóvéd kiséretében…