- Méhes...!
- Magas, cserzett arcú férfi állt fel a hívásra - se úr, se elvtárs...- mormogta maga elé.
- Azt hitte a kék, ezüstgombos hajósruha kelt némi tiszteletet egy ilyen kisvárosban, de csalódott.
Nem mintha ujdonság lett volna az ilyesmi érzés az életében, mert hosszú évek óta járta már a Dunát heti váltásban, s szerdánként, már reggel rosszkedvűen ment ki a fedélzetre. Délben megjön a váltás, és haza kell menni a semmibe. A vonat csak többszöri átszállással késő éjjel ért a falujába, le sem vetkőzött, ruhástól dőlt az ágyba, még a cipőjét is képtelen volt lerúgni. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a csatlakozásra várva morcosan feltöltötte magát mindenféle rossz fröccsökkel, néha keményebb rövidek sorával is, hogy a bánatát mielőbb elfelejtse.
- A fogorvosnő megtapogatta a felduzzadt arcot, s azon méltatlankodott miért nem kereste fel korábban, mert ebből még nagyobb baj is lehet, mondta aggódóan.
- Holnap visszavárom, ezzel köszönt el tőle.
- Holnap szerda, műszakváltás - fordult vissza a férfi mosolyogva, és kiment
Örült, hogy megszabadult a fájdalomtól, de korai volt az öröme. A duzzadás ugyan eltűnt másnapra, nyoma is alig maradt, de a fájdalom kitartott erősen. Még a Duna látványa sem tudta felvidítani, s már bánta, hogy nem szerzett be útközben valami alkalmas fájdalomcsillapítót. Pálinkát vett helyette, fekete cimkés cseresznyét fél literrel, az is megteszi - gondolta.
- A partra érve már messziről felismerte, hogy a hajója rossz helyen áll. Csak nem valami havaria - nyilallt belé a sötét gondolat. Peig az volt. Kurucz, a váltótársa bevárta a dereglye mellett, s egy lemondó mozdulattal intett a hajó felé.
- Belémjöttek tegnap fönn a kotrónál amikor elszakadt a kötél. Jönnek majd érted valamikor, addig itt ehet a fene.
- Méhes a dereglyét bámulta, észre sem vette, amint a másik megpaskolja a vállát, s aztán elsántikál. Nemigen társalogtak amúgy sem, ennyi is elég volt. Kurucz kerülte a locsogást. Megtette amit kellett, némán végezte a dolgát, a többi nem érdekelte. Valami repeszt, vagy golyót hordott a lábában rossz helyen, az zavarta a járásban, de nem akarta kivetetni. Emlék - mondta, ha rákérdeztek. A benn töltött éveimet sem tudom kivetetni, sem madzagon hordani a nyakamban, ha már kivették. Jobb ha magammal viszem a sírba. Emiatt persze makacs hülyének nézték, de nem törődött vele.
. - Nem nagyon kellett keresgélni, a férfi hamar megtalálta a törést. Közel volt a vízhez, nagyobb hajók hulláma könnyedén átcsapott rajta. Kipakolta a holmiját, aztán keserű képpel kiballagott a partra az üveg pálinkával. Mintha víz lett volna, itta, de semmi eredménye nem volt. A Duna úgy csobogott a dereglye körül ahogy szerette, de most inkább zavarta, mert a fájdalom nem akart elmúlni. Hosszan ült magába roskadva, azt elindult uszadékfáért. Ismerte minden folyamkilométer zegét zugát, vakon is odatalált volna ahhoz a kis öbölhöz, ahol a zöldár körábban partra hordta.
Talán a feketecimkés csersznye, talán valami más volt az okozója, de elég kábán ért a farakáshoz, melynek oldalában egy középkorú nő ült.
- Maga mit keres itt? - a hangja szinte durva volt.
- És maga?
- Én hordtam össze a múlt héten, szálljon le róla.
A nő válasz helyett rágyujtott, aztán felállt.
- Maga a Karvaly? - kérdezte mosolyogva.
Méhes meglepődött a kérdésen.
- Honnan tudja?
- Szoktam beszélgetni a hajósokkal, amikor errefelé járnak.
- Idevalósi?
- Nem.
- Hát akkor?
- Azt mondják maga rossz ember.Én meg kiváncsi vagyok milyen az.
- Nem vagyok rossz ember, csak rosszul érzem magam.Tegnap kihúzták egy fogam és nem akar csökkenni a fájdalom.
- Sajnálom - mondta nő és kihúzott valami batyufélét a farakás alól. Orvosságom nincs, de olyat főzhetek magának, amitől elfelejti. Felemelte a batyut, oldalt egy kacsa feje lógott ki belőle
- Méhes nagy mestere volt a vadkacsák fogdosásának, a tojásaikat is gyakran gyüjtötte, mert gyakran szenvedett pénzhiányban, s ilyenkor azokkal házalt a partmenti falvakban, de sohasem gondolta volna, hogy más is képes ilyesmire. Egy nőről semniképpen.
- A férfi kötéldarabot dobott a földre, azzal kötötte át a jókora nyaláb fát, és visszaindult. A nő követte. Ettől kezvde már minden úgy történt mintha megegyeztek volna. Pedig egy szót sem szóltak egymáshoz. Először víz forrt a nagy vörös fazékban, aztán a kacsa főtt benne, ők meg ültek és nézték a tüzet. Méhest csak az állkapcsában lévő erős nyillalások érdekelték, a nő egyáltalán nem, pedig lett volna mit nézni rajta. Rémlett, hogy látta már valahol - talán épp Dunaalmáson, ahol műszak után, még épp világosban kimentek a búcsuba. Talán ott, vagy a part mentén az elevátor tájékán amikor kirakodott. Akkor is mintha ez a virágmintás nyári ruha lett volna rajta.
- Nem kérdezte mit keres errefelé, pedig szerette volna. Inkább a sürgölődését figyelte, ahogy a kacsával foglalkozik. A főzésből sütés lett, olyasmi készült amire ő nem volt képes. Félt, ha elfogadja a vacsorát, nem lesz ereje visszautasítani, hogy fölkérezkedjen a hajóra. Nincs papírja hozzá. Másokat nem érdekelt az ilyesmi, de ő ragaszkodott a szabályokhoz. A hajóntartózkodási engedély szigorú dolog. Aztán mégis. Talán a fejében zúgó erős nyilallások, talán valami más eshetősége ellágyította. Ha már elfogadta a kacsasültet, ez a legkevesebb.
- Elég jól megfértek a szűk vaságyon, hamar elaludt, de úgy éjféltájban muszáj volt kimennie a fedélzetre. Nézte a csendes vizet, a sötét túloldalt, amikor megszólalt mellette a nő.
- Segíthetek magán, ha gondolja. Van lejjebb a vasút mentén egy őrház, ott lakik a húgom, egy eleven gyógyszertár.
- Méhes ebbe is belement, már nem is csodálkozott magán. Lefelé evezett a part mentén ahol a Duna majdnem visszafelé folyt. Néha megálltak a lelógó ágak fedezékében, hallgatóztak.
- Nem kell félni a határőröktől, ismerem őket, szoktam velük beszélgetni...
- Ahogy kikötöttek a férfit rögtön elnyomta az álom. Nem tudta meddig volt távol a nő, de mintha el sem ment volna. Belépett a ladikba és ellőkte a parttól. Hozott valami gyógyszert, kettőt a férfi markába nyomot, aztán egy üveget, amire az nem számított. Hosszú kortyokban nyelte a pálinkát, éppen úgy mint a feketecimkés cseresznyét, de ez erős volt, nagyon erős, és volt benne valami kesernyés édes, istentudja micsoda. A rézelejét is szinte elnyomta..
- Másnap reggel valami kolompolásfélére ébredt. Tiszta volt a feje, és a többnapos fájdalom is eltűnt. Bosszantotta a zaj, gyorsan felmászott a vaslétrán, és kidugta a fejét a kabinból.
- Megölöm, megölöm - lihegte a nő egy bottal a kezében. Azzal böködte a nagy vörös fazék alját. A férfi lerohant a hosszú pallón a partra.és kikapta a botot a kezéből.
- Nem öl meg maga senkit - mondta döhösen és messzire hajította a botot. Aztán felkapta a fazekat, majdnem elhajította azt is a bot után, de észrevette a benne lapuló egeret.
- Ezzel kínlódik kora reggel? Mi ütött magába?
- Ki akarom mosni, mert lekvárt főzünk.
- Főzünk...? Mit?
- Eperlekvárt - mondta a nő, mostmár teljesen lenyugodva. Van itt a közelben egy nagy eperföld. Ismerem a csőszt, szoktam vele beszélgetni.
- Napnyugtakor az eperföld melletti akácosban várakoztak szótlanul. Amint besötétedett a nő felállt, kivezette Méhest egy sötét bodzáshoz. Ezen a részen keressen - mondta és eltűnt. A férfi várt egy kicsit, de hamarosan vikágosság gyúlt a csősz kunyhójában, s akkor nekilátott a szedésnek.Hatalmas érett szemek között matatott, bele is kóstolt a zsákmányba és jónak találta.
- A nagy uborkásüvegek, melyekben Kurucz a kisérletezett korábban kovászolással, most megteltek eperlekvárral. Három méretes üveg, meg egy csajka, csak úgy, mindennapra. Méhes majdnam hálás volt, de nem volt biztos benne, megteheti-e. Nem merte elzavarni a nőt, jól megvoltak, pedig még a nevét sem tudta. Próbálta arrafelé irányítani a ritka beszélgetést, de a nő kitért előle.
- Jobb, ha nem tudja - mondta keserüen.
- Maga persze ismeri az enyémet.
- Csak azt tudom, hogy a nagy orra miatt hívják karvalynak. Az meg nem az igazi neve.
- Este krumplit sütöttek a parton, azt is a nő hozta, istentudja honnan. Hozta és kész. Méhes a Dunát figyelte, de megnyugodott, mert ilyen későn már nem jöhet érte senki. Egyre kevésbé várta. Az éjszakára gondolt, amikor majd a meleg test a hátához simul. Egyébre nem vágyott. Nem is történt más, de elfogadta így a helyzetet.
- Szoktam velük beszélgetni...Tulajdonképpen ez az odavetett mondat sem érdekelte. Előbb utóbb persze érte jön egy jeges, vagy valami más, levontatja a kikötőbe és vége a vakációnak.
- Másnap beballagott a faluba cigarettáért. A nő már korábban elment valahova, nem kérdezte hova, de kissé nyugtalanította a dolog. Visszatérve egy zöld határőrdzsippet talált a hajója közelében. Két katona várta, egy őrmester, meg egy tizedes.
- Maga az a Karvaly...?
- Méhes János vagyok, dereglyés, várom a mentést - modta a férfi, és indult volna fel a deszkapallón, semmi dolga a határőrökkel. Meglepődött, hogy utána kapaszkodtak,s az őrmester még a kabinba is letolakodott.
- Egyedül lakik itt?
- Méhes János vagyok, dereglyés - itt vannak a papírjaim...
Az őrmester eltolta a férfi kezét - nem érdekelték a papírok. Egy nőt keresek - mondta, és szúrósan belenézett a Karvaly szemébe. Középkorú, szőkésbarna virágmintás ruhában. Nem szép, nem csúnya, teljesen átlagos.
- Méhes a fejét csóválta, de erősen figyelte az őrmester minden mozdulatát. A szűk kabin, amolyan egyemberes, elég rendetlen benyomást keltett. Főleg a sarokban lévő rongykupac miatt. Volt azon pokróc, öreg pufajka, de nem találta akkorának, hogy embert keressen alatta. Az üvegek lapultak ott dunsztban szakszerűen, a jövendő megédesítői.
- Ha észlel valamit szóljon be az örsre, veszélyes ez a nő, nagyon keresik odaátról. Sok van a rovásán. Azt mondják embert ölt, szólt közbe a tizedes.
- Ez hülyeség - intette le az őrmester. Azt talán nem de a férjét elvitték, ő meg eltűnt. Egyébként amúgy is sokan jönnek át, ha van valami takargatni valójuk - még a balatonra is lemennek, azt hiszik ott nem találják meg őket. Szóval, csak figyelmesen. Éjjelre jobb ha behúzza a pallót, nehogy meglepje magát.
- Méhes kikisérte őket és behúzta a pallót. A kis szokolt maga mellé tette egy ládára, és lefeküdt. A tízórás hírek után kikapcsolta a rádiót, felment a fedélzetre, rágyujtott, s mint mindig, hosszan nézte a Dunát. A sötét túloldalt, ahonnan elindult erős lámpával egy motoros, de a folyó közepé megállt. Hosszan pásztázta az innenső partot, Karvaly hajóját is. Amikor befejezte és visszaindult a férfi kitolta a pallót a partra.
- Gyufa sercenésére ébredt, megpillantotta a két erős lábat a vaslétrán, s kissé följebb a színes kartonruhát.
- Bejöhetek? - kérdezte a nő csendesen.
- Eddig sem kérdezte...
- Csak mert mostmár tud rólam valamit. Valamit ami nem is igaz.
- Én csak azt tudom, hogy finom az eperlekvár...A többi nem érdekel.
- Bajt hozok magára, inkább elmegyek...
- Majd holnap - dünnyögta a férfi, és arrébb húzódott helyet kínálva.
- Másnap koradélután feltűnt a jeges egy kis sziget takarásából. A karvaly, amint közelért, meglóbálta a körtét és pontosan oda dobta szakszerűen ahova kellett. A körte vékony zsinórjára odaát fölkerült a huszonnyolcas, azt áthúzta, rögzítette, s közben nem gondolt semmire. Hátarballagott a kormányállásba és intett a sapkájával.
- A tarkaruhás nő ezúttal is távol volt, a férfi nem tudta merre. Pedig nem ment messzire. Kis öböl uszadékfái mögött bújt meg, s figyelte a műveletet. Hallotta a jeges jelzését, és látta a Karvaly hosszú egyenes alakját a kormányállásnál. A fősodor felé haladtak, hogy kikerüljék a kis szigetet, aztán egyenesbe érva a jeges felgyorsított. A Karvaly csak most fordolt a part felé, elébb nem tehette. Erősen sütött a nyárvégi nap, elvakította, A partot hiába figyelte. Csak a korán sárguló bokrok vad színeit látta, a szürke homokpadot, egyebet nem. Aztán a kis sziget fái eltakarták előle mindent, s inkább előre nézett.
- Menetirányba - Már csak ketten kuporogtak a fogászat várójában, amikor végre kiszólt az asszisztensnő.
- Méhes...!
- Magas, cserzett arcú férfi állt fel a hívásra - se úr, se elvtárs...- mormogta maga elé.
- Azt hitte a kék, ezüstgombos hajósruha kelt némi tiszteletet egy ilyen kisvárosban, de csalódott.
Nem mintha ujdonság lett volna az ilyesmi érzés az életében, mert hosszú évek óta járta már a Dunát heti váltásban, s szerdánként, már reggel rosszkedvűen ment ki a fedélzetre. Délben megjön a váltás, és haza kell menni a semmibe. A vonat csak többszöri átszállással késő éjjel ért a falujába, le sem vetkőzött, ruhástól dőlt az ágyba, még a cipőjét is képtelen volt lerúgni. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a csatlakozásra várva morcosan feltöltötte magát mindenféle rossz fröccsökkel, néha keményebb rövidek sorával is, hogy a bánatát mielőbb elfelejtse.
- A fogorvosnő megtapogatta a felduzzadt arcot, s azon méltatlankodott miért nem kereste fel korábban, mert ebből még nagyobb baj is lehet, mondta aggódóan.
- Holnap visszavárom, ezzel köszönt el tőle.
- Holnap szerda, műszakváltás - fordult vissza a férfi mosolyogva, és kiment
Örült, hogy megszabadult a fájdalomtól, de korai volt az öröme. A duzzadás ugyan eltűnt másnapra, nyoma is alig maradt, de a fájdalom kitartott erősen. Még a Duna látványa sem tudta felvidítani, s már bánta, hogy nem szerzett be útközben valami alkalmas fájdalomcsillapítót. Pálinkát vett helyette, fekete cimkés cseresznyét fél literrel, az is megteszi - gondolta.
- A partra érve már messziről felismerte, hogy a hajója rossz helyen áll. Csak nem valami havaria - nyilallt belé a sötét gondolat. Peig az volt. Kurucz, a váltótársa bevárta a dereglye mellett, s egy lemondó mozdulattal intett a hajó felé.
- Belémjöttek tegnap fönn a kotrónál amikor elszakadt a kötél. Jönnek majd érted valamikor, addig itt ehet a fene.
- Méhes a dereglyét bámulta, észre sem vette, amint a másik megpaskolja a vállát, s aztán elsántikál. Nemigen társalogtak amúgy sem, ennyi is elég volt. Kurucz kerülte a locsogást. Megtette amit kellett, némán végezte a dolgát, a többi nem érdekelte. Valami repeszt, vagy golyót hordott a lábában rossz helyen, az zavarta a járásban, de nem akarta kivetetni. Emlék - mondta, ha rákérdeztek. A benn töltött éveimet sem tudom kivetetni, sem madzagon hordani a nyakamban, ha már kivették. Jobb ha magammal viszem a sírba. Emiatt persze makacs hülyének nézték, de nem törődött vele.
. - Nem nagyon kellett keresgélni, a férfi hamar megtalálta a törést. Közel volt a vízhez, nagyobb hajók hulláma könnyedén átcsapott rajta. Kipakolta a holmiját, aztán keserű képpel kiballagott a partra az üveg pálinkával. Mintha víz lett volna, itta, de semmi eredménye nem volt. A Duna úgy csobogott a dereglye körül ahogy szerette, de most inkább zavarta, mert a fájdalom nem akart elmúlni. Hosszan ült magába roskadva, azt elindult uszadékfáért. Ismerte minden folyamkilométer zegét zugát, vakon is odatalált volna ahhoz a kis öbölhöz, ahol a zöldár körábban partra hordta.
Talán a feketecimkés csersznye, talán valami más volt az okozója, de elég kábán ért a farakáshoz, melynek oldalában egy középkorú nő ült.
- Maga mit keres itt? - a hangja szinte durva volt.
- És maga?
- Én hordtam össze a múlt héten, szálljon le róla.
A nő válasz helyett rágyujtott, aztán felállt.
- Maga a Karvaly? - kérdezte mosolyogva.
Méhes meglepődött a kérdésen.
- Honnan tudja?
- Szoktam beszélgetni a hajósokkal, amikor errefelé járnak.
- Idevalósi?
- Nem.
- Hát akkor?
- Azt mondják maga rossz ember.Én meg kiváncsi vagyok milyen az.
- Nem vagyok rossz ember, csak rosszul érzem magam.Tegnap kihúzták egy fogam és nem akar csökkenni a fájdalom.
- Sajnálom - mondta nő és kihúzott valami batyufélét a farakás alól. Orvosságom nincs, de olyat főzhetek magának, amitől elfelejti. Felemelte a batyut, oldalt egy kacsa feje lógott ki belőle
- Méhes nagy mestere volt a vadkacsák fogdosásának, a tojásaikat is gyakran gyüjtötte, mert gyakran szenvedett pénzhiányban, s ilyenkor azokkal házalt a partmenti falvakban, de sohasem gondolta volna, hogy más is képes ilyesmire. Egy nőről semniképpen.
- A férfi kötéldarabot dobott a földre, azzal kötötte át a jókora nyaláb fát, és visszaindult. A nő követte. Ettől kezvde már minden úgy történt mintha megegyeztek volna. Pedig egy szót sem szóltak egymáshoz. Először víz forrt a nagy vörös fazékban, aztán a kacsa főtt benne, ők meg ültek és nézték a tüzet. Méhest csak az állkapcsában lévő erős nyillalások érdekelték, a nő egyáltalán nem, pedig lett volna mit nézni rajta. Rémlett, hogy látta már valahol - talán épp Dunaalmáson, ahol műszak után, még épp világosban kimentek a búcsuba. Talán ott, vagy a part mentén az elevátor tájékán amikor kirakodott. Akkor is mintha ez a virágmintás nyári ruha lett volna rajta.
- Nem kérdezte mit keres errefelé, pedig szerette volna. Inkább a sürgölődését figyelte, ahogy a kacsával foglalkozik. A főzésből sütés lett, olyasmi készült amire ő nem volt képes. Félt, ha elfogadja a vacsorát, nem lesz ereje visszautasítani, hogy fölkérezkedjen a hajóra. Nincs papírja hozzá. Másokat nem érdekelt az ilyesmi, de ő ragaszkodott a szabályokhoz. A hajóntartózkodási engedély szigorú dolog. Aztán mégis. Talán a fejében zúgó erős nyilallások, talán valami más eshetősége ellágyította. Ha már elfogadta a kacsasültet, ez a legkevesebb.
- Elég jól megfértek a szűk vaságyon, hamar elaludt, de úgy éjféltájban muszáj volt kimennie a fedélzetre. Nézte a csendes vizet, a sötét túloldalt, amikor megszólalt mellette a nő.
- Segíthetek magán, ha gondolja. Van lejjebb a vasút mentén egy őrház, ott lakik a húgom, egy eleven gyógyszertár.
- Méhes ebbe is belement, már nem is csodálkozott magán. Lefelé evezett a part mentén ahol a Duna majdnem visszafelé folyt. Néha megálltak a lelógó ágak fedezékében, hallgatóztak.
- Nem kell félni a határőröktől, ismerem őket, szoktam velük beszélgetni...
- Ahogy kikötöttek a férfit rögtön elnyomta az álom. Nem tudta meddig volt távol a nő, de mintha el sem ment volna. Belépett a ladikba és ellőkte a parttól. Hozott valami gyógyszert, kettőt a férfi markába nyomot, aztán egy üveget, amire az nem számított. Hosszú kortyokban nyelte a pálinkát, éppen úgy mint a feketecimkés cseresznyét, de ez erős volt, nagyon erős, és volt benne valami kesernyés édes, istentudja micsoda. A rézelejét is szinte elnyomta..
- Másnap reggel valami kolompolásfélére ébredt. Tiszta volt a feje, és a többnapos fájdalom is eltűnt. Bosszantotta a zaj, gyorsan felmászott a vaslétrán, és kidugta a fejét a kabinból.
- Megölöm, megölöm - lihegte a nő egy bottal a kezében. Azzal böködte a nagy vörös fazék alját. A férfi lerohant a hosszú pallón a partra.és kikapta a botot a kezéből.
- Nem öl meg maga senkit - mondta döhösen és messzire hajította a botot. Aztán felkapta a fazekat, majdnem elhajította azt is a bot után, de észrevette a benne lapuló egeret.
- Ezzel kínlódik kora reggel? Mi ütött magába?
- Ki akarom mosni, mert lekvárt főzünk.
- Főzünk...? Mit?
- Eperlekvárt - mondta a nő, mostmár teljesen lenyugodva. Van itt a közelben egy nagy eperföld. Ismerem a csőszt, szoktam vele beszélgetni.
- Napnyugtakor az eperföld melletti akácosban várakoztak szótlanul. Amint besötétedett a nő felállt, kivezette Méhest egy sötét bodzáshoz. Ezen a részen keressen - mondta és eltűnt. A férfi várt egy kicsit, de hamarosan vikágosság gyúlt a csősz kunyhójában, s akkor nekilátott a szedésnek.Hatalmas érett szemek között matatott, bele is kóstolt a zsákmányba és jónak találta.
- A nagy uborkásüvegek, melyekben Kurucz a kisérletezett korábban kovászolással, most megteltek eperlekvárral. Három méretes üveg, meg egy csajka, csak úgy, mindennapra. Méhes majdnam hálás volt, de nem volt biztos benne, megteheti-e. Nem merte elzavarni a nőt, jól megvoltak, pedig még a nevét sem tudta. Próbálta arrafelé irányítani a ritka beszélgetést, de a nő kitért előle.
- Jobb, ha nem tudja - mondta keserüen.
- Maga persze ismeri az enyémet.
- Csak azt tudom, hogy a nagy orra miatt hívják karvalynak. Az meg nem az igazi neve.
- Este krumplit sütöttek a parton, azt is a nő hozta, istentudja honnan. Hozta és kész. Méhes a Dunát figyelte, de megnyugodott, mert ilyen későn már nem jöhet érte senki. Egyre kevésbé várta. Az éjszakára gondolt, amikor majd a meleg test a hátához simul. Egyébre nem vágyott. Nem is történt más, de elfogadta így a helyzetet.
- Szoktam velük beszélgetni...Tulajdonképpen ez az odavetett mondat sem érdekelte. Előbb utóbb persze érte jön egy jeges, vagy valami más, levontatja a kikötőbe és vége a vakációnak.
- Másnap beballagott a faluba cigarettáért. A nő már korábban elment valahova, nem kérdezte hova, de kissé nyugtalanította a dolog. Visszatérve egy zöld határőrdzsippet talált a hajója közelében. Két katona várta, egy őrmester, meg egy tizedes.
- Maga az a Karvaly...?
- Méhes János vagyok, dereglyés, várom a mentést - modta a férfi, és indult volna fel a deszkapallón, semmi dolga a határőrökkel. Meglepődött, hogy utána kapaszkodtak,s az őrmester még a kabinba is letolakodott.
- Egyedül lakik itt?
- Méhes János vagyok, dereglyés - itt vannak a papírjaim...
Az őrmester eltolta a férfi kezét - nem érdekelték a papírok. Egy nőt keresek - mondta, és szúrósan belenézett a Karvaly szemébe. Középkorú, szőkésbarna virágmintás ruhában. Nem szép, nem csúnya, teljesen átlagos.
- Méhes a fejét csóválta, de erősen figyelte az őrmester minden mozdulatát. A szűk kabin, amolyan egyemberes, elég rendetlen benyomást keltett. Főleg a sarokban lévő rongykupac miatt. Volt azon pokróc, öreg pufajka, de nem találta akkorának, hogy embert keressen alatta. Az üvegek lapultak ott dunsztban szakszerűen, a jövendő megédesítői.
- Ha észlel valamit szóljon be az örsre, veszélyes ez a nő, nagyon keresik odaátról. Sok van a rovásán. Azt mondják embert ölt, szólt közbe a tizedes.
- Ez hülyeség - intette le az őrmester. Azt talán nem de a férjét elvitték, ő meg eltűnt. Egyébként amúgy is sokan jönnek át, ha van valami takargatni valójuk - még a balatonra is lemennek, azt hiszik ott nem találják meg őket. Szóval, csak figyelmesen. Éjjelre jobb ha behúzza a pallót, nehogy meglepje magát.
- Méhes kikisérte őket és behúzta a pallót. A kis szokolt maga mellé tette egy ládára, és lefeküdt. A tízórás hírek után kikapcsolta a rádiót, felment a fedélzetre, rágyujtott, s mint mindig, hosszan nézte a Dunát. A sötét túloldalt, ahonnan elindult erős lámpával egy motoros, de a folyó közepé megállt. Hosszan pásztázta az innenső partot, Karvaly hajóját is. Amikor befejezte és visszaindult a férfi kitolta a pallót a partra.
- Gyufa sercenésére ébredt, megpillantotta a két erős lábat a vaslétrán, s kissé följebb a színes kartonruhát.
- Bejöhetek? - kérdezte a nő csendesen.
- Eddig sem kérdezte...
- Csak mert mostmár tud rólam valamit. Valamit ami nem is igaz.
- Én csak azt tudom, hogy finom az eperlekvár...A többi nem érdekel.
- Bajt hozok magára, inkább elmegyek...
- Majd holnap - dünnyögta a férfi, és arrébb húzódott helyet kínálva.
- Másnap koradélután feltűnt a jeges egy kis sziget takarásából. A karvaly, amint közelért, meglóbálta a körtét és pontosan oda dobta szakszerűen ahova kellett. A körte vékony zsinórjára odaát fölkerült a huszonnyolcas, azt áthúzta, rögzítette, s közben nem gondolt semmire. Hátarballagott a kormányállásba és intett a sapkájával.
- A tarkaruhás nő ezúttal is távol volt, a férfi nem tudta merre. Pedig nem ment messzire. Kis öböl uszadékfái mögött bújt meg, s figyelte a műveletet. Hallotta a jeges jelzését, és látta a Karvaly hosszú egyenes alakját a kormányállásnál. A fősodor felé haladtak, hogy kikerüljék a kis szigetet, aztán egyenesbe érva a jeges felgyorsított. A Karvaly csak most fordolt a part felé, elébb nem tehette. Erősen sütött a nyárvégi nap, elvakította, A partot hiába figyelte. Csak a korán sárguló bokrok vad színeit látta, a szürke homokpadot, egyebet nem. Aztán a kis sziget fái eltakarták előle mindent, s inkább előre nézett.
- Menetirányba...