2009. 04. 21.
Ó, ha ifju Lin-csi lehetnék...
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Su-La-Ce - AZ IFJÚ LIN-CSI VÁNDORLÁSAI

 ... illetve, ha lehettem volna!

   

    Napok óta ezen a problémán gyötrődöm. Mi lenne ha mégis lehetnék...? Először is a reinkarnáció nehézségeivel kéne megküzdenem. Lehet-e valamilyen irányban befolyásolni a reinkarnációt...ez a legfőbb kérdés..?

    Visszafelé például, vagy hogy ne valami ostoba ízeltlábú, de kifejezetten az ifjú Lin-csi lehessek ujjászületésem alkalmával, aki először csak vándorol a nagyvilágban, aztán kolostort alapít a Huo-to folyó partján, vagy bárol, és eközben soha egy pillanatra sem találkozik Tóta W Árpáddal.../ aki elmagyarázná a Zen, a megü-zen, meg a merre van a kassza...? rejtelmeit / akit bizony kemény fából faragtak és ebbéli símára gyalult göcsörtök nélküli mester és lakkos vértezetében nem szeret hallani a " fényességes lélek tulajdonságairól, a gondolat és lélek szavakból varrt öltözeteiről, a lepkeszárnyú igazságról, a helyes, nem helyes tudásról, a balgák égi útjáról, költészetről, túlsó partra vezető útról és végső csendességről odaát... "  stb. stb...de, hogy a jó kurva életbe lehessen ezt mégis megoldani valahogy...? Hogy csak úgy magamban sétálgassak mint az ifjú Lin-csí, aki vándorol, és felfedezi magának a világot. Na még ez az ifjú is, még ez is... Kicsit mintha elkéstem volna. Bár ha meggondolom, ujjászületni ugyabár egészen kicsi korukban szoktak akik ujjászületnek...Na jó hagyjuk a reinkarnációt kevésbé nehezebb időkre, inkább Su-la-ce könyvéből idézek, de csak azért, hogy megnyugodjak, és tovább merengjek egy kicsit.

     4.

     " Az  ifjú Lin-csi egy nap fáradtan ébredt. A nagy hőségben nem tudta kipihenni éji útját. A földeken már gyomlálták a rizst, a tavon szedték a lótuszvirágot az asszonyok, amikor Lin-csi egy fűzfa lombja alatt összegömbölyödve aludt. A lomb temploma egészen a ló órájáig őrizte álmát, de a déli nap forrósága áttörte a falát.

     - Ha mondjuk udvari előkelőség lennék, palotám hűvös termeiben most kedvemre alhatnék. Alhatnék a Naptól. De nem alhatnék a hivataltól! Elöljáróim parancsaitól! - morgolódott magában Lin-csi...- Hová kell felküzdenie magát annak, aki eleget akar aludni? Aki oly nagyravágyó, hogy nyomába kiván érni az erdő vadjainak vagy akár a kóbor kutyáknak?

      Egy szürke csuhás tao barát nyitott akkor Lin-csi templomába, széthajtva a lehajó fűzfaágakat...- Szerencsekívánataimat, ifjú vándor, fogadd szeretettel szerencsekívánataimat. - szólt meghajolva Lin-csi előtt. Hosszú haja az arcába hullott.

      Vándorló szerzetes vagyok, itt töltöttem az éjszakát e fa lombja alatt. Hajnalban bementem a faluba élelemért. Neked nappali szállásod e fa árnya?

      - Én éjszaka utazom, nappal általában alszom - felelte mogorván Lin-csi az Út követőjének. - Ha hagynak! - tette hozzá még barátságtalanabbul. - Én hagylak ! Aludni jöttem vissza magam is - szólt a tao barát.

      - Mert a délutáni álom kétszerte nagyobb gyönyörűség mint az éjszakai. Különösen ajánlom nyáron! - mondta őszinte lelkesedéssel, máris háton fekve fészkelődve.

      - Hosszú a nyári nap, nem okos dolog talpon lenni estig. Ha az ember nyáron csak éjszaka pihen, az egész nap negyedrészét tölti el erőgyüjtéssel, háromnegyed részét pedig fáradozással. Tönkreteszed magad, ha nem alszol eleget...! Én nem reggelizem, de sokat ebédelek. Aztán máris lepihenek. Lehetőleg a szabadban, lomb alatt. Hogy mielőtt elalszom lássam a a napfény és a szél játékát a faleveleken. Vagy lássam a felhőket. És miközben bámulom őket, úgy alszom el, hogy észre sem veszem. Ezt nevezem én az erőfeszítés nélküli alvás művészetének, mely minden utazó számára a legfőbb tudnivaló - fejezte be előadását a tao barát, s míg Lin-csi kissé eltöprengett tanításán, a barát már hortyogva szundikált, két kezét összekulcsolva a hasán.

     - Eszem valahol egy jót, aztán én is alszom tovább. Keresek egy másik fát, vagy egy kis szobát. Lássuk, hogyan fogad Álomország délután - tervezgette Lin-csi a napját, s ahogy elnézte a szuszogó barátot, ijedten döbbent rá, hogy ő még aludni se tud igazán.

     - Valóban meg kellene tanulnom az erőfeszítés nélküli alvás művészetét. Az erőfeszítés nélküli ébredés, készülődés,egész napi tevékenység és létezés művészetét - gondolta Lin-csi, de elbizonytalanodott. Ezeket vajon hol tanítják...? Tanítják-e valahol egyáltalán...? Vagy ez is mind égi tudomány...? Ó megint, megint az Ég! Az Égbe való vágyódás! - sóhajtott Lin-csi. Fölismerte ő már régen az alvás fontosságát, de csak most értette meg: álmában az ember az Égben jár." 

     Én sajnos nem tudom milyen az erőfeszítés nélküli alvás, mert soha nem vettem még észre mikor alszom el. Az erőfeszítés nélküli ébredésel már másképpen vagyok. Ez utóbbi akkor szokott megtörténni, ha elromlik a vekker. Ilyenkor szépen minden erőfeszítés nélkül történik az ébredésem. Aztán néhány pillanat múlva, amikor már magamhoz tértem a frász tör rám hirtelen, mert valamit egészen bizonyosan lekéstem. Szóval semmi nem tökéletes, csak a mesékben. Pl. az ifjú  Lin-csi vándorlásai c. kötet kis meséiben, illetve tanításaiban. Csak azt nem tudom, ha mindenki az erőfeszítés nélküli alvás művészetét gyakorolná, ugyan ki tépné a gazt a rizsföldeken és kik szednék szorgalmasan a lótuszvirágokat...?

    

Lin-csi apát tanitása

A szavak csak rabigák;
bennük falak közé szorul a világ.
A szavak nem maguk a dolgok;
aki ezt nem érti, sosem lesz boldog
Ha az Úton sok a beszéd,
a vándor elveszíti eszét,
nem érti meg az Egészet.
Nem jut el céljáig, eltéved.

 

     "Nekem éppenséggel a talpam alatt van"

Lin-csi kolostorában egy nap így fordult idősebb társához Jen-csao szerzetes.

- Mondd, öreg Hszi-jüan! Hogy lehet, hogy hiába keresem az elmém, sehol nem lelem?

- Hol Keresed Jen-csao?

- Hát bennem. Itt kell lennie valahol a testemben.

- És miért kell az neked ilyen sürgősen?

- Buddha, a nagy Tanító egyszer azt mondta Vaccshagotta remetének, hogy a Tanítást nem hinni, hanem érteni kell. Szeretném érteni a Tanítást. Te érted?

- Persze, hogy értem! Vágta rá az öreg Hszi-jüan. – Én már megtaláltam az elmém, tudom, hogy hol lakozik bennem.

- Ne mondd! És hol? – kérdezte kíváncsian Jen-csao.

- Nekem éppenséggel a talpam alatt van. Látod?

És valóban, mintha az öreg talpa alól Jen-csao valami nagy fényességet látott volna sugározni."Ez tehát az elme!" Állapította meg, de hiába kereste a testén a világító felületet. Bekopogtatott hát Lin-csihez, igazítsa el őt a Mester.

- Nagy Tanító! Kérlek, segíts meglelni az elmém, hogy értsem a Tanítást! Nem találom, hiába keresem!

- Felejtsd el a szavakat, Jen-csao! Felejts el olvasni, írni, beszélni! S az elméd megleled- tanácsolta neki Lin-csi, de Jen-csao hitetlenkedett.

- Mester! Gúnyt űzöl belőlem, pedig én a Tanításért jöttem. A segítségedet kérem.

- Szűnj meg a szavak körül forgolódni, szerzetes! Az elme egyetlen szó csupán. Te kipányváztad magad e szóhoz, akár egy szamarat a gazda, s most körülötte forogsz. Elméd minden erejével az elmédet keresed. Felejtsd el a szavakat! Mielőtt teljesen elmenne az eszed - mondta Lin-csi, s őszintén sajnálta a szavak hálójába gabalyodott szerzetest.

-A szavak sosem a dolgok
Ne figyeld a sok beszédet!
A szavak közt csak bolyongsz,
Ki csak beszél, eltéved. –

Figyelmeztetett még a Mester, s elbocsátotta magától Jen-csao szerzetest. A jóravaló Jen-csao lassan ballagott visszafelé a cellájába. Fejében mint mérges darazsak dongtak a szavak. De mióta a Mester leleplezte őket, már nem voltak olyan hatalmasak.

Forrás: Terebess Ázsia E-tár.

   

   


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés