Koradélután a fiatal mérnők benézett a lepárlóba, megkocogtatta gyűrűs ujjával az egyik lombikot, s csak úgy mellékesen odaszólt - holnap átmegy a szomszédba az öreg Beregihez, beteg az Indián, néhány hétig vele lesz.
   - Kolléganőm felsóhajtott - szegény Sándor, talán föl sem tudja nevelni azt a kislányt azzal az egy vesével.
   - Sokáig lehet élni egy vesével Komárné, higgyje el, a Sándor pedig amúgy is vasból van.

   - Jó lesz ott magának, bíztatott Komárné, még annyi dolga sem lesz min itt, morcos, megkeseredett ember az öreg, de nem bánt senkit, csak útálja a gazda' embereit. Ez a szavajárása ha szóba kerülnek az események - tudja...
   - Persze, hogy tudtam. Hallottam morogni a tetves fúzióról, a szociáldemokraták kiebrudalásáról, a csaló mozgalmárokról akik behódoltak, hogy életben maradhassanak egy kis baksist, pozíciót remélve.
   - Komárné bíztatásán csak mosolyogtam. Nemigen törődik ő mással, csak, hogy néha kicsit egyedül lehessen a délceg Proletárral', aki ha van ideje benéz és lázas csókolózásba bonyolódnak.
   - Ilyenkor persze sürgősen elhagyom a helyiséget, s kódorgok vagy fél órát a gyárudvaron. Néha találkozom az Indiánnal' amint hordót görget, félreáll, rágyujtunk, tiszteletben tartja a párocska lopott perceit, át kéne mennie a helyiségen alkoholos hordójával, de ennyi igazán jár annak a nőnek - mondja - meg a Proletárnak' is.
   - Igy nevezi a nagydarab fiatal férfit, aki belebolondult az osztrák nőbe, pedig annak férje is van, és néhány évvel még idősebb is nála.

   - A váci útról nyilik egy kis utca ott van a Komár műhelye. Kárpitos. Albérletbe költözött hozzá a nő, aztán amikor már ezt azt megtudott róla, válaszút elé állította.
   - Jobban jár, ha hozzájön feleségül, mert már sok mindent megtudott róla. Nem volt nehéz - gondolom - vagy csak símán hazudott. Ismerem az öreg Komárt, apja lehetne, tán még a nagyapja is...

   - Ezek meg úgy összeillenek, színre formára, tán még szagra is - két nagydarab vöröseszőke, kigyullad az arcuk, ha egymás közelébe érnek, még a szeplőik is egyformán virítanak. A Proletár' széttépte a párttagkönyvét nyilvánosan amikor annak divatja volt és nem lépett vissza az új pártba, pedig nagy szolgálatot tett volna. Azóta csak beosztott laktos, de azt mondja nem számít.

   - Beregi úr, az öreg, nem szólt hozzám vagy három napig, csak mutogatott, vagy mormogott valamit, de így is megértettem mit akar. Nem volt sok dolgom - ültem a csendesen bugyborékoló termetes lombikokat figyelve, gyakran elbódított a folytonos duruzsolás, néha elbóbiskoltam, ilyenkor az öreg megbökte a vállam - felügyelet - mormogta, s visszament a saját oldalára. Ha délutánonként megjött a barátja, elküldött valamilyen ürggyel, s én mentem éppen úgy mint a szerelmesek idejében. Koltainak hívták a barátját, ő sem törődött velem, de egy délután, amikor éppen párttaggygyűlésről érkezett visszatartott.
   - Maradjon - mondta - magához is lenne néhány kérdésem. Először persze beszámolt az ülésről tagoltan, terjedelmesen, Beregi szótlanul hallgatta, aztán hozzám fordult:
   - Honnan ismeri maga a Budait - láttam beszélgettek?
   - Nem tudtam mit válaszoljak, magam is elcsodálkoztam amikor összetalálkoztam vele a gyárudvaron.
   - Beregi szólt közbe - a kopasz Budait?
   - Azt...Benntről?
   - Felálltam, hogy kimenjek, de Koltai rámszólt - maradjon - nincs vele semmi bajom.
   - Az öreg Beregi furcsa mosollyal oldalt fordult, kulcsot vett elő a kabátzsebéből, s kinyitotta a kis faliszekrényt.

   - Van egy új keverékem, ezt kóstoljuk meg. Tegnap vittem belőle a kémia tizbe, hát odavoltak. Na persze ők csak a vadvízhez vannak szokva, a fele víz fele szesz mámorához, - nem nekem való - ők meg  azt nyakalják, nemigen törődnek finomabb találmányokkal.
    - Haza is vittél már belőle? - kérdezte Koltai.
    - Beregi a fejét csóválta, ígértél valamit, arra várok, abba majd belefér jónéhány nyelet. Ebbe a régibe nem akarom elaprózni.

   - Na akkor megnézem tiszta e a terep és elhozom, mert már készen van két napja.
   - Semmit sem értettem az egészből, de nem kérdezősködtem, majd megtudom, ha már megengedték, hogy velük maradjak. Néztem a faliszekrény barna gyógyszeres üvegcséit, ahogy szépen felcímkézve sorakoznak, s kedvem lett volna végigkóstolni őket.
   - Beregi kiolvasta a szememből, s megnyugtatott. Majd sor kerül arra is - mondta - de most ezt kóstold meg. Letegezett, örültem neki, kocintottunk.
 

   - Szóval ismered a Budait, sejthettem volna. Vannak itt jónéhányan a gyárban akik most itt lapítanak.
   - Szegény - nyilván te is afféle vagy, aki belenézett tűzbe és elvakult tőle. Na de ki gyújtotta a tüzet? Azt te sem tudhatod. Senki sem tudja. Én csak messziről néztem, nekem nem tetszett. Túl gyors, túl forró, a Koltainak, persze más a véleménye, de ő gyerekkori barátom, neki mindent megbocsátok.
   Sajnálom a Budait, okos ember, valamikor tanár volt Vácon, de már nem taníthat többé. Gondolom a Gyüjtőben találkoztál vele.

   - Csak egyszer, néhány percre. Műszerész voltam a szabóműhelyben, odabenn nem lehetett rágyujtani, kimentem a folyosóra, s ott találtam egy reszkető embert a lépcsőfordulóban. Tüzet kért, de majdnem elejtette a cigarettát annyira reszketett a keze. Az arca vékony beesett, a homlokán izzadságcseppek, a lába mellett szerszámosláda - azt hittem beteg.
   - Visszakérdezett - beteg? - nem, csak fél. Két napja leváltották a ruharaktárból, s akit eddig leváltottak ebből a szolgálatból, azok idővel mind eltűntek.
   - Ha valakinek csak a ruháját kellett kiadniok,s a többi holmija bennmaradt, azt nyilván kivégezték. Számon lehetett tartani a létszámot - volt aki keményen számontartotta, ezért kellett időnként lecserélni a raktárban dolgozókat. Ennyit mondott.
   - Nagyon megörültem, amikor itt találkoztam vele.
   - Beregi felállt az ajtóhoz ment, de mielőtt kinyitotta, még visszaszólt - nem kell beszélned róla senkinek. Érted? Senkinek.

   - Koltai jött vissza egy hatalmas biciklikormányszerű valamivel. Beregi előtolta a saját gépét, benn tartotta a  helyiségben, nem is értettem miért, és nekiláttak a járgány szétszereléséhez. Az új kormány, mert az volt, csak sokkal termetesebb mint az eredeti, jól illeszkedett. Beregi elégedetten bólogatott, ebbe fél liter is belefér. Ha jól gondolom.
   - Tiszta, kipróbálhatod, rendesen kisavaztam...
   - Előkerült az új' keverés - először tisztességesen kipróbáltuk, kolosszális termék volt, a gyógyszergyár dísze lehetett volna - aztán Koltai kicsit oldalt döntötte az új kormányt, az öreg pedig gondosan feltöltötte. A végén parafadugót ütött a csőbe, s ráhúzta a gumifogantyút.

   - Éljen az új kormány, mondta diadalmasan és megpaskolta barátja vállát.
   - Ügyes vagy - mondta, tulajdonképpen fájront van, akár haza is mehetnénk.
   - Van még bőven a keverékemből, ha a magad kormányát is megcsináltad, holnap feltöljük a tédet is.
   - Megvan az már, csak még polírozni kell. Sok munka amíg kifényesedik, hogy a portán ne szúrjon szemet.
   - Na még egy utolsót, mondta Beregi és újratöltött.
   - Az új kormányra - emelte fel poharát Koltai. Nem lesz semmi baj, az ilyen régi csendőrbiciklin föl sem tűnik egy kis változtatás.

   - Naponta más üvegcsét válszthattam, végigpróbáltam az egész készletet, aztán visszajött az Indián.