Csak egy közönséges hadnagy – egyetlen fénylő aranycsillag boldog tulajsonosa, s ettől kellőképpen önhtt, ez természetes.

   Kicsit testesebb, magasabb mint a többi hadnagyok, aki egyesek szerint rossz helyen van, mert labilis lelkiállapotának nem tesz jót a hely szelleme, s az ilyen állapot gyakran eltúlzott végletek között ingadozik.

   Vásári kikiáltónak a nyüzsgő sokadalomban, ahol minden csak díszlet és hangulat, s nem fontos a bugyuta szó, mert súlytalan és rögtön el is száll, sokkal inkább megfelelne.

   Ráadásul isten szabad ege alatt tehetné, ahol barmok bőgnek, lacikonyha illata terjeng, egyesek birkák zsíros hasaalját tapogatják – mások kicsit később, úgy estefelé – már inkább pálinkásabb hangulatban a falat – az a lebiztosabb.

   Ott lenne bizony a helye, mert az a kevés amit sűrű toppantások között nyekeregni tud, tán még az Állami Nagycirkuszban is jobban érvényesülne, de nem, ő mást választott.

   Hivatása van, s ezt a gyakori toppantások is kellőképp bizonyítják.

   Néhányan – nem csak a megszállott gonosz békétlenek, újabban mások is, a felvilágosultabbnak számító elmék, kiknek csapongó fantáziáját semmiféle komor építmények nem képesek megregulázni, akik bátran kimondják amit gondolnak, mert a véleménynyilvánitás szabadsága idebenn bár nem tűrt, de talán éppen ezért mégiscsak szent dolog, egy ideje olyasmit terjesztenek, ami nem is lehet igaz. Szerintem szemtelen őrültség legalább is. És nagyon jellemző, hogy kik terjesztik, mert éppenséggel a dohányosok titkos társasága terjeszti – az a néhány megátalkodott, kik soha semmivel nincsenek megelégedve.

   Ők nagyon is hajlandóak az efféle elvetemültségre, sokszor még büszkék is rá és bármit képesek elkövetni, hogy mindig és mindenhol jól érezzék magukat. Az ilyen emberek már egészen fiatalon is nagyon önzőek és szűklátókörüek tudnak lenni, és állandóan verekednek , mert a szenvedély állítólag erősíti a személyiséget.

   Mások szerint az agyat frissíti, ami az előbbiek csoportján egyáltalán nem figyelhető meg – én meg azt mondom hülyeség az egész, mert büdös és undorító ahogy a körömnyi csikket, amit errefelé rigónak neveznek összenyálazva dugdossák egymás szájába.

   A szigorú tilalmat, mely a dohányzásra vonatkozik, így hosszan bezárva eléggé megszenvedik, s kínzó vágyukat a tornyok alatt ledobált csikkek megszerzésével próbálják enyhíteni.

   Nagyon is érdemes vizslatni a tornyok alatt, mert értéket találhat a szerencsés, amit akár egy darab kenyérre is becserélhet. Folyik a harc, s micsoda szörnyű pillanat, amikor az álmok és vágyak tárgya visítva elrohan.

   Történt ugyanis, hogy egy bizonyos idegen macska, akit senki sem ismert, s aki nem is szokott a nagyobbik börtönudvaron sétálgatni, most mégis errefelé sétálgatott, s amint az első torony alatt haladt békés nyugalommal, égő felével lefelé méretes rigó ragadt a bundájába.

   Nagyot ugrott ekkor az idegen macska és néhány macskalépéssel arrébb döbbenten megállt. Mintha azon gondolkodott volna, hova is keveredett tulajdonképpen.

   Könnyedén átfért a főkapu alatt és folytatta sétáját a fal tövében, mert az ő világa a földiek világa, s így nem is vehette észre a hosszú fal tetején gubbasztó formás őrtornyokat.

   Megállt ekkor és elgondolkodott az idegenbe kóborolt macska, s közben fehér füstcsík emelkedett sercegve a bundájából.

   A nagyudvar falak mentén kódorgó népe ezalatt csendben folytatta sétáját, s akik látták a torony alatt történteket elgondolkodhattak azon, milyen egyszerű és természetes világ eme nyugodtléptű, méltóságteljes kisállaitok világa, akik ügyet sem vetnek a nagyobb, sokkal jelentősebb és fon tosabbnak vélt állatokra – fogalmuk sincs az empiriokriticizmusról, nem is érdekli őket, ahogy a béketáborról sincs tudomásuk, mely minden tábori kellékével egyetemben csak különös, furcsa zajongás, hangszórócsörgés meg kiabálás és rengeteg idegesítő puffogás, amit nem is ért az effajta egyszerű csendes lélek, s ha úgy van kedve másfele kóborol.

   Különös világ az ilyen – jó lenne ilyen nyugalmas világban élni, ahol csahos kutyák és recsegő hangszórók belezavarhatnak ugyan a fenséges nyugalomba, de nincs vigyázzmenet, és nincsenek ostoba vezényszavak, kurtavas sincs és kényszerzubbony sem, de mindig van egy magas fa a közelben mely menedékül szolgál.

   "Mán kíível vagy/Bagíra" főtörzs, kinek figyelmét hivatalából is következően semmi nem kerülhette el, látta a füstölgő macskát, s elismerően bólintott a toronybéli mesternek. Tetszett neki a kitünő teljesítmény, szépen, megnyugtatóan füstölgött a macska – ő pedig szélesen elmosolyodott és vigyázzmenetet rendelt. Hatalmas robajjal, talpak földhözcsapkodásával, porral és ütemes rángatózással jár a művelet, mely az agyat is keményen igénybe veszi. A macska pedig, hisz ilyemit még soha nem látott, mintha álmából ébredne, visítva menekült a kisudvarban szétszórt építőanyagok felé.

   Másnap reggel EMM hadnagy bosszús képpel sétálgatott a földszinti folyosón munkára felsorakozottak előtt, arca gondterhelt és gyűrött – a korán kelt, nyűgös méltóság sötét pillantásait lövelve útjában – nem is volt rendesen begombolkozva, s szokása szerint összesodort ujsággal csapkodta fényes csizmaszárát.

   Szokásos átadás-átvétel, számolgatás jelentések, minden a legnagyobb rendben, de valami mégis feltűnt némely éberebb megfigyelőnek. Ezek mindig – már kora reggeltől fogva teljesen ébren vannak, és abban is különböznek a többi muly várakozótól, hogy mindent aprólékosan megfigyelnek. Mert szerintük mindennek oka és elfogadható magyarázata van, ahogy BÉÉ hadnagy is gyakran mondogatja. Ezúttal nyilvánvaló a teljes siker, bárki beláthatja.

   EMM hadnagy ugyanis széles, rózsaszín ragtapaszt viselt nem sokkal a a kaucsuk nyakbetét felett, s ettől kissé oldalt, s kissé felfelé kellett  hatalmas fejét tartania. Nyilván megvágta magát borotválkozás közben, esetleg gonosz furunkulus kínozza ott oldalt, ahol a kaucsuk nyakbetétnek kéne engedelmesen símulnia, mert semmilyen ostoba furunkulus nem képes megkülönböztetni magasabb és fontosabb méltóságokat. Értelmes ember – szabadlábon – csupán ilyesmire gondol, s rögtön valami egyéb semmiségen mereng.

   Nem úgy a gyanúsan éber helybéli békétlenek. Az efféle megszállottak beteges fantáziája bármi szokatlan ténytől eseménytől, mely máshol jelntéktelen semmiség, ebben a meghitt akolmalegben és kellemes büdösségben rögvest lendületbe jön.

   És terjed a hír, mer terjesztik a sorokon végigsuhanva, és mindenki örül aki hallja, mert effajta híreket munkába menet, az oszladozó kábulat pillanataiban, melyek az éjszaka jótékony maradványa igen jó hallani.

   Szinte kisüt a nap és aranysugarak cikáznak a piszkos félhomályos falak között, és az embernek féktelen, és szinte mámoros munkakedve támad. A varrógép veszetten száguld, formásabbak és szabványosabbak a kutyaólak, s a cipészek, na ők aztán...

   És ekkor minden éppen úgy történik mint a kinti életben szokásos – vidám hangszórók dalocskáitól és lelkesítő hangjaitól kisért felajánlások és munkaversenyek idején. Amikor minden felhergelődik szinte önnmagától és lázas lendületbe jön, csak úgy, ha kell ragtapasszal vagy anélkül.

   Az egyes számú történelmi név birtokosa szerint ez már-már feketemágia, ha van ilyen egyáltalán a szocializmusban. Annyi minden más is van a mi szabályos szocializmusunkban, már mér’ ne lehetne ebből is egy kicsi! 

   És éppen moist, hogy a szocializmus építésének már megint a legelején járunk, lehet, hogy ez segít majd át a kezdeti nehézségeken.

   Kell a feketemágia, de még mennyire kell...A nemrég történt sajnálatos események miatt leginkább – mely események nem is oly rég történtek sajnálatosan, és azt mondják újra kell kezdeni az egész vircsaftot és muszáj lesz újra lerakni az alapokat.

   Kicsit nehezebb lesz, mert az útirányt is ki kell jelölni megfelelően, mint az erdőben szokásos, hogy a bizonytalanul tekergők és az ostobán botladozók el ne tévedjenek.

   EMM hadnagynak pedig, aki kényelmetlen tartással igyekszik hatalmas fejét egyenesben tartani, semmi köze vásári sokadalomhoz, lacikonyhához, zsibvásárhoz – ugyan kérem – szó sincs ilyesmiről.

   Csak bele kell nézni a hadnagy delejes szemeibe, hogy végig fusson az ember hátán a hideg, s el kell ismernünk, hogy a hír igaz - miszerint EMM hadnagy bármikor képes macskává változni, mert mindenre képes, éppen úgy mint a többi hadnagyok.

   Itthon vagyunk. Az ábrándozások, vad képzelgések eszelős hazugságok és csöndes borongós mesék lúdbőrős világában. Itt minden megtörténhet. Az egyes számú történelmi név tulajdonosa szerint, nincs semmi meglepő abban, ha EMM hadnagy ilyesmire is képes. Ha akar macskává változik és kész. Holnapra úgyis "megforgatja az egész világot"

   A "Vörös Csepellel" egytemben, aki a harcot vezeti. Bár lehet, hogy ezt a régi nótát is korszerűbbé kell fogalmazni, mert némely izgága ottaniak, akik egyébként mindig is egyszerű munkásemberek voltak, megfeledkeztek magukról és elárulták saját osztályukat. EMM hadnagy szerint szükséges, és muszáj volt többeket felakasztani és sürgősen kivégezni. Erre törvények vonatkoznak és ez igy helyes. ( Toppantás )

   És különben is – azon kívül, hogy időnként furcsa pecsétek jelennek meg a zubbonyán, melyek lendületesebb mozdulat eredményeként, a felkanalazott leves – a sötétebb foltok valamely sűrűbb főzelék, netán óvatlan, mohó mozdulattal tunkolt pörköltszaft eltévedt származékai lehetnek, egybet amúgy sem tudunk róla, legalább ezt vegyük kmomolyan.

 ... Óvatos, kényes mozdulatokkal lépdel a goromba szögesdrót ívei között – hidegebb éjszakákon, amikor finom pára ereszkedik a Sátorhegy kúpja felől – melegszik csöppet a gőzölgő reflektorok alatt – ilyenkor soha nem toporzékol, és semmi kihívó toppantás, az a világi baknyulak sajátja.

   Amúgy inkognitóban inspiciál, s mindig halálra rémiti a toronyban gubbasztó eltompult őröket, kik felriadván félálmukból hangosan kiordítanak a kalickából...-Állj!...Ki az?–-Tovább!

   Ennyi a tudományuk – erre pedig egy fejlettebb stiglic is képes lenne, csak nem tudja kezelni a géppisztolyt.

   EMM hadnagy ilyenkor vár egy kicsit, szúrós kandurszemeivel közelebb hajol, s mielőtt továbbhalad, farka nagy ívben lassan felgörbül, majd oldalvást cikkan, ami nem jó jel idősebb kanmacskák esetében. A kiáltásra hosszú, rémesen kanyargó szerelmes kandúrnyávogással válaszol és eltűnik a sejtelmes sötétségben.

   Az őrök ezután ujból elbóbiskolnak a toronyban, s másnap senkinek sem merik elárulni, hogy EMM hadnagyot látták éjszaka, ki szerelmes kandúr képében jár kel a falakon és énekel. Fekete szemei sötéten villognak és tányérsapka van a fején.

   Ilyeneket mesélnek akik nem tudnak aludni – akiket idegasít az őrség álomriasztó nyugtalan kiáltozása a csendes éjszakában. Mert állandóan máson, hülyeségeken jár az agyuk. Csupa olyasmin, ami apróság csakugyan, mert tulajdonképpen semmi értelme.

   ...hogy mi van odahaza? Meg, hogy mi nincsen odahaza? A beszélőnek ugyanis semmi értelme, mert nem egyéb mint tömeges ordítozás a rácsok mögül, és az embernek amúgyis görcs szorítja a torkát, mert ebben az állapotban – két fegyőr közé beszorítva nincs is mit mondania.

   A teremben szél süvít és por kavarog, s az ablaktalan nyílások alján letelepszik a hó. Valahol középen a felszedett padlózat maradékán állnak a látogatók, megkülönböztetni is nehéz őket, s mind mind ugyan azt kiabálják, s a válaszok is egyformák...

   ...hogy vagy...? Vgyázz magadra...! A csomagot megkaptad...? A levelet is...?

   Megkaptam. Jó látni benneteket. Nekünk is...! Majd jövünk, ha lehet...