Mottó:       

 "Azok az emberek, akik tökéletesen hisznek önmagukban, mind az elmegyógyintézetben vannak”
G.K.Chesterton.

        Egy szombati MN, Magazin mellékletében, a "Mi a Magyar" sorozatában Gróf Leiningen-Westerburg tábornok naplójából (1849) idéz.

Altleiningeni gróf Leiningen-Westerburg Károly Ágost (Ilberstadt, 1819. április 11. – Arad, 1849. október 6.) honvédtábornok, az aradi vértanúk egyike.

Hessen nagyhercegségben született, olyan család gyermekeként, amelynek több tagja is katonaként szolgált, így szinte természetes, hogy két testvérével, Lajossal és Viktorral együtt a császári hadsereg szolgálatába állt. 1844-ben nősült, felesége, Sissányi Erzsébet révén magyarországi (törökbecsei) nagybirtokos lett. 1848 őszén Temesvárra rendelték ezredének törzskarával együtt, ahol is önként jelentkezett a szerbek ellen vívott hadjáratba. 1848 decemberében őrnagyi, 1849 márciusában alezredesi, áprilisban ezredesi ranggal tüntették ki. A tavaszi hadjáratban további érdemeket szerzett, amik elismeréséül július 1-jén tábornokká léptették elő. Július 2-án kiverte Benedek Lajost Szőnyből. Július 28-án Gesztely-i győzelme.Görgey Artúr jó barátja volt.

A kivégzése előtti utolsó perceiben a becsületét ért támadásokat verte vissza: „Csak most, későn esett tudomásomra, hogy a hírlapokban felülem azon hír szárnyal, mintha én Buda vára bevételénél az osztrák tiszteket orozva legyilkoltattam volna, nekem most többé lapok útján ezt megcáfolni alkalmam nincs, de itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt, a jelenlevők előtt – midőn mindjárt az Isten ítélőszéke előtt állandok – e felőlem terjesztett hírt ünnepélyesen alacsony rágalomnak nyilvánítom.” Kötél általi halálra ítélték, tizedikként végezték ki (hatodik volt a kötél által kivégzettek sorában).

Wikipédia.

       Február 24-én (1849) Cibakháza környékén folyik az osztrákok támadása, a tábornok újoncai menekülnek, de sikerül visszafordítania őket, végül ellentámadásba megy át másfél századnyi emberével oly sikeresen, hogy szinte túlszaladnak az ellenségen.

       "Itt történt azután, hogy gondtalanul továbbmentem, és mivel a Károly Főherceg ezrednek, melynek egy zászlóalja itt csatázott, szintén kék a hajtókája, mint az én legényeimnek, egyszerre csak az ellenség között álltam, abban a hitben, hogy a mieink. Érthetetlen, hogy egyik sem lőtt, vagy szúrt felém ők is nagyon meg lehettek lepve. Egyszerre azonba egy huszártiszt (Jelacic-huszár), ki szintén megtévesztett, jobb kezemet megragadta, és látom, hogy hat szurony van a mellemnek szegezve. Ez a huszártiszt Digby volt, angol ember, korábban a Wallmoden vérteseknél szolgált, jól ismertem Hartlieh altábornagy parancsőrisztje volt, és ő hozta a rohamozóknak a parancsot - bár későn - hogy vonuljanak vissza. Később hősként esett el, mert nem akarta megadni magát, egyedül maradt a szabadban, míg a többiek engem a csárdába hurcoltak, és ezt addig akarták védeni, míg segítséget kapnak."

 - - - - - - -

         Manapság már egyeztetett időben megy az ember fogorvoshoz is, de előfordul, hogy hosszabban várni kell. Ilyenkor az égővörös göndör asszisztens kihoz valami újságot, olyasmit mellyel leköthető a páciens figyelme. Nem mondok címet, mindenki ismerheti őket. Ezúttal nem vettem igénybe mert éppen könyv volt a kezemben, bár csukva, mert gróf Leiningen tábornok kalandjai és hányattatásai jutottak eszembe. Tudom nagyzolásnak tűnhet, hogy egy ilyen helyen, ahol összeszorult gyomorral és vacogó lélekkel kuporognak a legtöbben, én efféle oda nem illő témában elmélkedem. Nevezetesen, hogy mi kötötte, vagy mi sodorta az említett tábornokot oly mértékben a magyarok oldalára, hogy bitófán végezze? A születése szerint osztrák katona a magyar nemzet tábornokaként osztrák kezek által szűnt meg létezni Magyarországon. Ha van valamely emlékezete osztrák oldalon, vajon minek tartják, árulónak, dezertőrnek, kivégzendő hitvány alaknak, vagy a magyar nemzet mártírjának...?

        Az említett könyv egyik fejezete, mintha választ kínált volna a feltett kérdésre, bár mint már említettem, a hely, ahol mindez eszembe jutott nem éppen ilyen fölfedezések és megvilágosodások helyszíne szokott lenni.

        G.K. Chesterton, Eretnekek c. kötetének XIII. fejezetéről van szó Kelták és Keltofilek, címmel. Csak azért nem idézem az egész fejezetet, mert az író szokásához híven bőséges előzménytömeg után csap bele lényeges mondandójába és az bizony túlzás lenne. Mielőtt azonban bármit is idéznék tőle, meg kell jegyeznem, hogy az említett mű 1905-ben jelent meg, az  IRA pedig csak később, a huszas évek legelején. Ezt csak úgy mellékesen említem, hiszen angol szerzőről van szó. Legfőképpen pedig azon, neki tulajdonított mondást idézném, mely szerint :

       "Azok az emberek, akik tökéletesen hisznek önmagukban, mind az elmegyógyintézetben vannak."

        Ez azonban valószinüleg nem egészen igaz, mert nálunk például tele van az ország hitvány politikusokkal és azok sleppjével, akik mind tökéletesen hisznek önnmagukban. Chesterton úr valószínüleg nem figyelt oda eléggé amikor ezt megfogalmazta, illetve nem járt soha a kontinens belsejében.

         "Kelták és keltofilek"

      /.../ Anglia és az angol vezető osztály  a fajelmélet abszurd istenségéhez nem is folyamodott mindaddig, amíg - egy pillanatra - olybá nem tűnt, hogy nincsn más isten, akihez folymodhatnék. Az angol történelem minden igazán nagyszerű alakja arcába ásíott, vagy nevetett volna annak az illetőnek, aki az angolszászokról kezdett volna előtte prédikálni Mégcsak nem is gondolok rá szívesen, mit mondottak volna, ha azt tapasztalják, hogy valaki felcseréli a nemzet eszményét, a faj eszményével. /.../

      A dolog lényege nagyon egyszerű. A nemzet mint olyan: létezik, és az égvilágon semmi köze a fajhoz. A nemzet olyasmi mint egy templom, vagy egy titkos társaság: az emberi lélek és az emberi akarat terméke - szellemi produktum. A modern világban pedig vannak emberek , akik inkább bármit elgondolnak, bárit megcselekednek, mintsem elismerjék, hogy létezne bármi is, ami a szellem alkotása.

      A modern világgal szembe állítva, a nemzet tisztán szellemi alkotás. Volt úgy, hogy a függetlenség kebelén született, mint Slócia. Volt úgy, hogy a függőség és alávetettség kebelén, mint Írország. Olykor valami kiterjedt dolog, mely sok sok apró részből áll össze egésszé, mint Olaszország. Olykor kicsiny dolog, és valamely nagyobból szakadt ki, mint Lengyelország. Ám tartalma minden egyes esetben tisztán szellemi, vagy ha úgy tetszik, tisztán lélektani. A nemzet: az a pillanat, midőn öt ember egy hatodik emberré válik. Bizonyára mindenki tudja ezt, - akinek valaha is vissza kellett szorítania valamiféle inváziót. Mr Timothy Healy, aki a legmélyebb intellektus a jelenlegi alsóházban, a nemzet lényegét tökéletesen megfogalmazta, midőn egyszerűen olyasvalaminek nevezte, amiért az emberek meg tudnak halni. Találó szavaival ekként válaszolt vissza Lord HughCecilnek: " Senki sem fog meghalni, még ön sem, nemes lord a greenwichi délkörért. 

      Hiábavalóság megkérdeznünk, miért nem tartozik Greenwich egy bizonyos szellemi egységhez, miként hajdanán Athén és Spárta tartozott./.../

      A külső körülményektől, fajtól vagy bárminemű fizikai jelenségtől független szellemi koherenciának legfigyelemreméltóbb példája: Írország.

      Róma meghódította a nemzeteket, Írország azonban a fajokat hódította meg. A normannok odamentek, és írek lettek belőlük : odamentek a skótok, odamentek a spanyolok és valamennyien írekké lettek. Odamentek Cromwell zordon katonái, de ír lett belőlk is. Írország, amely még politikailag nem létezett, erősebbé vált, mint mindazon fajok, amelyek tudományosan léteztek. A legtisztább germán vér, a legtisztább normann vér és a szenvedélyes skót hazafi vére sem bizonyult oly csábítónak, mint egy nemzet, melynek még zászlaja sincs. Az el nem ismert, az elnyomott Írország könnyedén magába olvasztotta a fajokat, hisz az efféle csekélységek könnyedén beolvaszthatók. Könnyedén megszabadult a természettudománytól, mert könnyú megszabadulni az efféle babonáktól. Gyengeségében a nemzet erősebb volt, mint a néprajz a maga erejében. Öt diadalmas fajt győzött le - egy legyőzött nemzet.

      Mivel ebben mutatkozik meg Írország valódi és különös dicsősége, lehetetlenség türelmetlenség nélkül végighallgatni, mikor modern szimpatizánsai makacsul - és hozzá míly gyakran - keltákról és kelticizmusról kezdenek beszélni. Végtére is, kik voltak a kelták? Ne válaszoljon erre senki! És kicsodák az írek? E kérdéssel szemben senki sem lehet közömbös, nem színlelheti, hogy mit se tud!

     Mr. W.B. Yeats, korunk ír géniusza, csodálatraméltó éleselméjüséget tanusít, midőn végül is félredobja a kelta fajra alapozó érvelést. Ámde ő sem kerülheti el teljesen  - követői pedig még kevésbé - az általános ellenvetést, mely magára a keltákkkal való érvelésre vonatkozik. Ebben az érvelésben az a célzatosság. hogy az íreket és a keltákat a modern világ különös és elszigetelt fajaiként akarja bemutatni, melyek elmerülnek a homályos legendákban és a meddő álmodozásban. Ez az érvelés arra törekszik, hogy az íreket különcökként tárja szemünk elé, mert azok tündéreket látnak. Arra törekszik, hogy az íreket rejtélyesnek és barbároknak láttassa, amiért dalokat énekelnek és különs táncaik vannak. Ez azonban tökéletes tévhit, valójában az ellenkezője igaz. Az angolok azok, akik különcök, mert nem látják a tündéreket. Kensington lakói azok, akik rejtélyesek és barbárok, mert nem énekelnek ősi dalokat, és nincsenek különös táncaik.  

    Ebben a vonatkozásban az ír nép cseppet sem különc, egy cseppet sem kelta, a szó elterjedt és népszerű értelmében. Ebben a vonatkozásban az ír nép egyszerűen közönséges és józan nemzet, mint annyi más, éli a közönséges és józan nemzetek életét, akiket még nem járt át a füst, akiket nem igáztak még le az uzsorások, s akiket nem rontott meg a gazdaság és a tudomány. Nincs abban semmi keltaság, hogy egy népnek legendái vannak. Mert ez egyszerűen emberi dolog. A németeknek, akik  (úgy gondolom) teutonok, sokszáz legendájuk van mindenfelé, ahol történetesen úgy adódik, hogy a németek emberiek. Nincs abban semm keltaság, ha egy nép szereti a költészetet : az angolok alighanem jobban szerették a költészetet, amíg rájuk nem vetődött a gyárkémény és a cilinder árnyéka. Nem Írország az amely őrült és misztikus, Manchester az, amely őrült és misztikus és valószerűtlen, s amely vad kivétel az emberi dolgok körében. Írországnak semmi szüksége arra, hogy eljátssza a fajok tudományának együgyö játékát. Írországnak nem kell színlelnie, hogy rejtélyes látnokok népe. Látomások dolgában Írország több, mint közönséges nemzet. Írország : a nemzetek modellje."