Hát nem szívesen. Van bajom éppen elég amúgy is. Iyen foltos, rondapofájú meg aztán egyáltalán nem. Vannalk szebb rozsomákok is, olyasmi lennék inkább, mert hiú vagyok és sznob. Bbjnick nagykabátjáról jutott mindez eszembe, hiába, közeleg a tél. A rozsomákot az ilyesmi egyáltalán nem érdekli - szép széles tappancsai vannak, az ujjak között bőrlebennyel, mely igazi hótaposó.

     A rozsomáknak ezenkívül príma bundája is van, s épp ezért házat sem épít, nem fűt, nem vág fát, nincs szüksége devizahitelre - nekem sincs - sem semmilyen akcióra, csak jön megy, téblábol, eszk iszik, mint "az jó lovaskatona az táborban".

     A rozsomák északon él, jól kijön a svédekkel, norvégokkal egyebekkel és még a tajgát is szereti. Medveféle. Máshol azt olvastam a legnagyobb menyétféle. Nem tudom mi az igazság, nem értek hozzá, de érzem, hogy a rozsomáknak titkai vannak.

     Hogy lennék-e rozsomák? Nehéz kérdés. Ha a téli favágásra gondolok elbizonytalanodom. Ha viszont a hosszú északi télre, már nem is találom annyira vonzónak a kékszemű szöke és hosszúlábú északi lányokat.

     Ha rozsomák lennék, én bizony emigrálnék. Hagynám a fagyot, a hófehér havat, széles tappancsaimmal lesétálnék szép komótosan délre, de erről csak álmodozom. Odalenn délen nem jut hely a rozsomáknak. Délen válság van, lelövöldözik a rozsomákokat. Maradjon mindenki a seggén, ott dögöljön meg ahol van. Xenofóbia van - megtapasztaltam.

     Az a lapátfogú svájci hegyi rendőr, akivel egy éjszaka volt találkozásom valahol a magasban, özönvízesőben, ölni tudott volna a szemeivel.

     Ha rozsomák lettem volna le is puffant, mint betolakodót. Pedig csak átutazóban voltam. Egy álmos eltévedt rozsomák, fenn a hegyekben, de gyanús - nagyon gyanús...! Amolyan törökpofájú. Egyszer írni kéne róla, de mindig felidegelem' magam, ha eszembe jut.