Nem írhattam, hogy tizenhét év falun, pedig elsőre így gondoltam. Helyben szülöttnek semmi az - én viszont másként számolom az éveket. Ma már európai falu - ez van a táblára írva. Van orvosi, sőt fogorvosi rendelő, templom, bekerített temető, meg halottasház. Minden ami egy hosszú élethez szükségeltetik. Van még egy fél iskola is, meg asszonykórus...Ja, és szemben a kocsma. Az előbbiek a köznapi élethez, ez utóbbi pedig a tartalmas társadalmi életvitelhez kell. Más mint a városi kocsma, az a hirhedett sarki odafenn, az az égrenéző. Az már csupán elfajzott változata a falusi kocsmának. Volt még itt éneklés is amikor idejöttem. Nappali, nótázós gajdajos, aztán egy déli órában odabentről egy kislányhang sivított át az udvaron:..."...hagyd abba...nem szépen énekelsz!..." A gajdajos hökkenten elhallgatott, s aztán ujrakezdte. " nem szép...nem szép...!" visított a kislány.

     - Letettem az ásót, közelebb mentem a keritéshez, az ajtófélfába kapaszkodva a hatalmas termetű, erőteljes tábornok' állt döbbenten, vörös ábrázattal. A világ épp akkor omlott össze benne. Lassan, egyenként zöttyenve lépte le a három magas lépcsőfokot, hazaindult. Méterenként kapaszkodott a keritésembe, lassan haladt, s a nagykapu tájékán ahol magasabbra is nyúlhatott megállt. Felnézett a bánatos szürke égre, aztán vissza, a kocsma irányába, s jó nagyot ordított. Tele volt a lelke szomorúsággal, vadul tört ki belőle a fájdalom.  Megrázta a kaput, bekiabált, de nem akartam mutatkozni, most semmi esetre sem, mert már hallottam a másik irányból azt a furcsa magasan nyikráló kárálást, az asszonyáét, aki már kezeit kötényébe törölgetve sietett a harmadik házból. Rosszat sejtett.

     - Rettenetes rossz bora volt a tábornoknak', tán ezért is járt inkább a kocsmába, de most megszégyenült. Méghogy nem szépen énekel...Hát már azt se...? Én olyan rossz vörösbort életemben nem ittam. A hypón kívül még valami ázott zöldség is felfedezhető volt benne, s rögtön nagynevű borkóstolók jutottak az eszembe, akik a deres hóvirágtól, a pányvázott kankalinig képesek mindent beleálmodni valamely borocska tüneményes ízvilágába. Különben sem értem minek azt a kortyot ide oda lötybökölni a szájban, én bizony megiszom, meg én, ha izlik, és nem köpöm ki, ahogy sok sznob teszi mindenféle borfesztiválokon. Nem is értek a borhoz - ezt csak úgy mondom. Csak kisérletezem. Már csak néhány nap és mehetek újra a várba, egy újabb kisérletre, mint mindig egy szeptemberi vasárnap késő délután, az utolsó napon.

     - Egyébként a tábornok sem volt soha tiszti rangban, csupán afféle ősparaszti erősember, aki szereti megszorongatni, kissé megíjeszteni a másikat, hát még a jövevényeket. Rögtön gyanús volt nekem, mert ekkora sarzsival nemigen lóg az ember szájából a felső fogsor fele, s nem csattog úgy  a beszédje, mint a kalahári sivatag őslakóié, az apró busmannoké. 

     - Tizenhét év, még mindig félúton, már inkább falun s csak időnként városon. A külső kép nem sokat változott, legfeljebb a széleken, ahol igazi idegenek birtokolnak régi felcifrázott többnyire üres portákat. Csak az autók rendszámairól tudom, ki mindenki talált itt helyet magának. A hórihorgas német nyugdíjas borostás képét simogatva slattyog papucsával az ábécében, árak nem nagyon érdeklik, csak gyűjt szorgalmasan, aztán összehajtható apró biciklijét megpakolva dörmögve távozik. Jó kuncsaft.

     - A megtermett pénztárosnővel hamar sikerült bizalmas viszonyba kerülnöm. Eleinte macskákat akart rámsózni, mert valamiféle hírközpont is lehetett, adta vette szolgáltatta a legújabb híreket, s mivel új voltam, gondolta javamra válhat némi tájékoztatás. Végül is így jutottam az első két macskámhoz, szerencsére különneműekhez. Később amikor eléje álltam, s valamiféle vigyort vett észre az ábrázatomon, máris vette a lapot...- na mondja, mondja, és én mondtam a magam módján, mert nagy vihogások között mindig megértette.

     - Néhány hónapos "koromban" tél elején nagyon furdalt a kivácsiság, kivártam hát mig egyedül van, s következett a  "na mondja, mondja - című. felszólítás. Már előre vigyorgott, s én zavartam megkérdeztem, hogy miért gyújtják fel errefelé a vécéket...? Én még ilyesmit sehol sem láttam...Először megdöbbent, aztán felvisított és kiugrott a kasszából. Összeszaladt a bolt személyzete, kicsit magam is megdöbbentem. Hát persze, mire is gondolhatna egy városi amikor itt is ott is lát vécéforma építményeket - karcsúakat magasakat, ajtóval, felül két likkal, és ott gomolyog kifele a füst. Mer' az bizony füstölő kérem, szalonnát kolbászt, szép nagy sonkákat füstölnek odabenn, csak el ne tévessze valaki a sötétben.

     - Ma már alig látok füstölőket, mintha már nem is vágnának errefelé, s mintha nem is lennének ünnepek, már a betlehemesek se járnak. Műanyag villogó Mikulás mászik a tetőre a bolt oldalán, s még áprilisban is ott lóg. Megkérdeztem fönnakadt e a nyomorult, mert már a tél is elmúlt, kifakul a bundája.

     - Egy reggel kocsizörgést hallottam a hátam megett, a kutyám megállt, nézte a lovakat, biccentettem a kocsisnak, mellette a tábornok űlt egyenes derékkal, előre nézett ügyet sem vetett rám. Hamar végeztünk a boltban, s visszafele megint az ismerős kocsizörgés. Lassan gurult lefele mögöttünk a kocsi, ugyan az, ugyan azzal a két bakon ülővel, de a leeresztett oldalak felett a plató közepén egy koporsó.

     - Hazaérve tüzet raktam, fát hasítottam az udvaron, amikor megjelent a kapuban a tábornok. Nem félsz a halottól...? - kérdezte. Odaballagtam - miért félnék...? A kocsis nem fogja meg - csattogta szomorúan. Letettem a baltát, átmentünk. Kis szobában feküdt a mama egy hosszú asztalon, körbe különféle székek, semmi más, de ezekből amennyi éppen körbe ért. Így csak akkor gyűlnek össze egy házban, ha virrasztás van. Megadták a módját, összejöttek. Illő módon vettek búcsút a mamától. Lehet, hogy az utolsók egyikét kaptam el.!?

     - Európai falu vagyunk már, bekerített temetővel, halottasházzal....Beraktuk szépen a koporsóba, könnyű volt a mama, mint a lepke. A kocsis oldalt állt szótlanul, semmi pénzért nem nyúlt volna a halotthoz. A kis szoba megtelt a pácolt fa friss illatával, az illatos fehér selyemburkon az asszony húzta végig a zippzárt. Bebábozódott a mama mindörökre. A tábornok a fejénél fogta én meg hátul, felraktuk könnyedén a kocsi platójára, a lovak megindultak, követtem őket hazáig, s aztán előkerestem a fejszét.

     - Nagyobb ünnepek, de főleg karácsony előtt előtt egy hórihorgas vékony cigányember járta a falut csupasz vonóval,hegedűvel cekkerrel. Hol egy kisgyerek, hol egy asszony kisérte. Dél felé megtelt a cekker, néha egy másik is babbal tésztával, de láttam a kisgyereket  ünnepi kolbászt  rágicsálni. Tudták hova érdemes, hol fogadják őket egy két nótára, épp úgy mint a betlehemesek. A mama halála után sokáig álltak a sárga kapu előtt. A tábornok nem jött ki, nem nyitott kaput.