- Egy igazi, egy valódi dácsáról van szó, talán éppen a legutolsóról. Mert valamiféle súlyosbodás történt a helyzetben - mindig az van a politika körül - és akkor például kitalálják odafönn, hogy nem lehet többé dácsát kivinni Magyarországra. Semmilyen külföldi elvtársnak sem lehet odahaza igazi dácsája. A követségi titkár elvársnak sem lehet. Nem vagyunk annyira jóban. Furceva asszony is duzzog. Órákig előszobáztatja a művelődési, vagy oktatási minisztert. Már nem emlékszem pontosan melyiket. Különben is aludtam, legalábbis úgy tettem és nem mertem megmozdulni.
- Egy korábbi kis szines Furceva Asszonyról:
- A Kreml Vladimir-termében állt a magyar küldöttség. A Vladimir-terem híres volt jégpálya-simaságú padlójáról. A rajta állók csupán azzal foglalkoztak, hogy el ne bukjanak, és nem gondolhattak arra, hogy kedvükre mozogjanak. Az oroszok, mint például Molotov, szőrrel bevont cipőkben jártak, és így kedvükre ugrálhattak. András egy híres orra bukás történetét mesélte el. A hírhedt Furceva asszony bejött a Vladimir-terembe, ahol Sztálin ült, és elesett, mégpedig úgy, hogy Sztálin láthatta, hogy nincsen bugyogó rajta. Talán ez volt az oka annak, hogy Sztálin megkedvelte, és kultuszminiszternek nevezte ki.
/ Faludy /
- Túlságosan is ráértem abban az időben, jól jött egy kis mellékes. Nem mintha imádnék másnak trógerolni, de ha ráérek, szükségem is van rá és megfizetik miért ne. Márpedig megfizetik, arról biztosítva voltam. Ismertem a fiatal házaspárt, aki segítséget kért, s az asszony nagybátyjáról is tudtam. Nem nagyon dicsekedtek vele, ott van ahol van - követségi titkár, vagy valami ilyesmi. Egyébként parasztgyerek, s még onnan a politika magasából is tartja a kapcsolatot földijeivel. Ritka jelenség. Alföldi juhász dinasztia, nem éppen gazdagok, minden atyafinak jut egy egy levetett nadrág ami már nem fájintos a moszkvai követségen.
- Nagyon hirtelen történtek éppen a változások, vagy csak szerettek volna megtörténni? Idehaza rebesgették, hogy a Kádár beteg - utódot keresnek, de nehéz ám utána bárkinek is a sorompóba lépni. Jaj, jaj, de nehéz.A szovjet is haragos egy kicsit, nem tudják eldönteni valóban beteg, vagy csak kéreti magát. Kiismerhetetlen ez az ember. Ez a Kádár… Vonattal utazik. Valaki tehát eldöntötte, hogy akkor nincs többé kedvezményes dácsa az elvtársaknak. Majd, ha rendesen viselkednek. Nem vonatoznak, nem truccolnak, majd akkor. Nahát...!
- Voltunk vagy hatan a gyülekezőhelyen, friss tavaszi szél fújt, bemutatkoztunk, engem a sors abba a kocsiba rekesztett ahova a titkár úr vette be magát. Tulajdonképpen nem is nagyon bántam, kiderült, hogy a sofőr, az autó tulajdonosa valami akadémikus, nemrég hallottam riportot vele a rádióban. Gondoltam érdekes utazás lesz. Az új Volgát amúgy sem ismertem, hát most kipróbálom.
- Az akadémikust a kinti helyzet, a titkárt pedig hazai pletykák érdekelték. Ekkor került szóba - odafele menet Kádár állitólagos betegsége, meg a lemondás, és az utódlás rejtélyes problémája. És persze a választék, és a választék sanyarúsága. Nem bővelkedett a Párt hozzá hasonló furmányos koponyákban. Csupa egyforma száraz, munkásfazon. Legalábbis ezt írták mindegyikről ha valamit írtak róluk egyáltalán. Munkás, munkás, munkás, paraszt csak Dobi István volt, a részeges államelnök. Szerettek gyárakba járni, üzemeket óvodát felavatni, munkásokat nézegetni munka közben és okos tanácsokat adni, mintha értenének hozzá. Arra pedig mindig is vigyáztak az elvársak, hogy legfeljebb nyakbőségben különbözzenek egymástól. Emlékszem sokakat érdekelt a főnök betegsége akkoriban.
- Nem mintha változásokban reménykedhettek volna, a póráz mindenképpen megmarad, de lehet hosszanbb is, rövidebb is. Az akadémikus egyáltalán nem hitt a főnök betegségében, valami álnok belső harcról filozofált, a titkár pedig nagyon neheztelte Furceva asszony eljárását, a gőgöt, amiben részesítette a magyar miniszteri potentátot, de semmit sem tehettem - mondta, így is alig jött létre a találkozás. Egy idő után már nem érdekeltek az udvari pletykák, szép csendesen elaludtam.
- Odalenn nehezen, álmosan kászálódtam ki a kocsiból, friss szél fújt itt, a Balaton északi partján, de hamar kimelegedtünk, mert a dácsát rejtő kamion elég messze tudott csak leparkolni. Vagy száz métert kellett gyalogolni a dácsa minden egyes darabjával és csak estére végeztünk vele. A titkár elvtárs nagyon vigyázott minden apró darabkára, jött ment futkosott, utolsó, értékes darab a szállítmány, nehogy elkallódjon valami. Az akadémikus egy kőrakás aljában süttette magát a gyenge napfényben, láthatóan szívességi fuvar volt a részéről. Nem messze tőle a szemüveges szőke, aki mellettem ült a hátsó ülésen, nyugodtan olvasgatott. Senki nem szólt rá a nagy hurcolkodásban, hogy kapjon már fel valamit, még a titkár elvtárs sem. Mintha ott se lett volna.
- Sok darabból áll egy emeletes dácsa. Sok sok gyalulatlan ronda göcsörtös fadarabból, szálkás gerendákból, girbe gurba megvetemedett deszkákból lécekből nekem nem kéne, legfeljebb gyujtósnak, hamar megállapítottam. Arra gondolni sem érdemes ki fogja ezt a sok limlomot passzentosan összerakni, és ha összrakja mi lesz belőle...? Mindegy, nem az én dolgom, alig vártam ,hogy hazainduljunk. Valahol Almádi környékén vacsorát is kaptunk egy útmenti vendéglőben, egyenvacsorát, nem túl fakszisat, talán pörköltet nokedlivel, de jó sokat.
- Sört is ittam, jóllakottan, fáradtan terpeszkedtem a hátsó ülésen, robogott velünk a legmodernebb Volga hazafelé, le-le csukódott a szemem. Egy idő után viszont láttam hogy a titkár elvtárs egyre többet pislog hátra, mintha arról szeretne megbizonyosodni valóban alszom e? Úgy döntöttem kedvére teszek, s a továbbiakban nyitott szájjal horkoltam is egy kicsit...
- Na meséljen - szólt a titkár félig hátrfordulva. Van időnk. Ekkor szomszédom a szőke szemüveges, aki egy nyomorult fadarabot nem vett a kezébe egész nap, valóban mesélni kezdett. Mesélt az egyetemről, az egyetemistákról, némelyiket csak úgy futólag emlitette, másokat kimeritőbben. Volt köztük olyan akit ismertem mielőtt rádiós lett, s mivel rádiós lett, / ma is az, egyik fő megmondóember /odakinn el kellett végeznie a legfontosabb tudományokkal való ismerkedést. A titkár elvtárs sok csúnya dolgot hallhatott most felőle. Önfejű, kritikus, kifejezetten javíthatalan. Idegenekkel barátkozik és nem érdeklik túlságosan a szovjet hétköznapok. Haza kéne hívni mielőtt baj lesz - ajánlotta csendesen a szemüveges. A titkár elgondolkodott mitévő legyen - gondom lesz rá - mondta töprengve - maga csak figyeljen. A hónap végén újra kinn leszek - akkor keressen meg, és akkor majd mindent írásban kérek.
- A hosszadalmas jelentés pontos, kimeritő lehetett, a titkár elvtárs meg volt elégedve. Köszönöm, hogy időt szakított rám - mondta. Holnap visszautazik...? - kérdezte kurtán, s a szőke szemüveges buzón bólogatott. Annál is inkább köszönöm - fejezte be a beszélgetést a titkár.
- Sokáig csend volt a kocsiban, csak a motor duruzsolt, aztán a titkár elvtárs az órájára nézett, hallgassunk híreket, mondta hirtelen, és bekapcsolta a rádiót. Egyszerüen csak bekapcsolta, nem keresgélt, megnyomta a gombot és rádió megszólalt:
- Itt Washington, Amerika hangja - híreket mondunk.
- Az akadémikus meg se rezzent, a Volga gurult tovább, a titkár elvtárs szótlanul előremeredt, én látványosan magamhoz tértem. Ó, már ennyi idő van…? - törtem meg elég pofátlanul az egyre merevebb csöndet. Senki nem válaszolt. Értették a kérdést. Az adás vége felé értünk fel Budapestre. Amikor kiszálltam és elköszöntem, még mindig szólt az Amerika hagja, a szabad Magyarország hangja.
Mottó:
"Azok az emberek, akik tökéletesen hisznek önmagukban, mind az elmegyógyintézetben vannak”
G.K.Chesterton.
Egy szombati MN, Magazin mellékletében, a "Mi a Magyar" sorozatában Gróf Leiningen-Westerburg tábornok naplójából (1849) idéz.
Altleiningeni gróf Leiningen-Westerburg Károly Ágost (Ilberstadt, 1819. április 11. – Arad, 1849. október 6.) honvédtábornok, az aradi vértanúk egyike.
Hessen nagyhercegségben született, olyan család gyermekeként, amelynek több tagja is katonaként szolgált, így szinte természetes, hogy két testvérével, Lajossal és Viktorral együtt a császári hadsereg szolgálatába állt. 1844-ben nősült, felesége, Sissányi Erzsébet révén magyarországi (törökbecsei) nagybirtokos lett. 1848 őszén Temesvárra rendelték ezredének törzskarával együtt, ahol is önként jelentkezett a szerbek ellen vívott hadjáratba. 1848 decemberében őrnagyi, 1849 márciusában alezredesi, áprilisban ezredesi ranggal tüntették ki. A tavaszi hadjáratban további érdemeket szerzett, amik elismeréséül július 1-jén tábornokká léptették elő. Július 2-án kiverte Benedek Lajost Szőnyből. Július 28-án Gesztely-i győzelme.Görgey Artúr jó barátja volt.
A kivégzése előtti utolsó perceiben a becsületét ért támadásokat verte vissza: „Csak most, későn esett tudomásomra, hogy a hírlapokban felülem azon hír szárnyal, mintha én Buda vára bevételénél az osztrák tiszteket orozva legyilkoltattam volna, nekem most többé lapok útján ezt megcáfolni alkalmam nincs, de itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt, a jelenlevők előtt – midőn mindjárt az Isten ítélőszéke előtt állandok – e felőlem terjesztett hírt ünnepélyesen alacsony rágalomnak nyilvánítom.” Kötél általi halálra ítélték, tizedikként végezték ki (hatodik volt a kötél által kivégzettek sorában).
Wikipédia.
Február 24-én (1849) Cibakháza környékén folyik az osztrákok támadása, a tábornok újoncai menekülnek, de sikerül visszafordítania őket, végül ellentámadásba megy át másfél századnyi emberével oly sikeresen, hogy szinte túlszaladnak az ellenségen.
"Itt történt azután, hogy gondtalanul továbbmentem, és mivel a Károly Főherceg ezrednek, melynek egy zászlóalja itt csatázott, szintén kék a hajtókája, mint az én legényeimnek, egyszerre csak az ellenség között álltam, abban a hitben, hogy a mieink. Érthetetlen, hogy egyik sem lőtt, vagy szúrt felém ők is nagyon meg lehettek lepve. Egyszerre azonba egy huszártiszt (Jelacic-huszár), ki szintén megtévesztett, jobb kezemet megragadta, és látom, hogy hat szurony van a mellemnek szegezve. Ez a huszártiszt Digby volt, angol ember, korábban a Wallmoden vérteseknél szolgált, jól ismertem Hartlieh altábornagy parancsőrisztje volt, és ő hozta a rohamozóknak a parancsot - bár későn - hogy vonuljanak vissza. Később hősként esett el, mert nem akarta megadni magát, egyedül maradt a szabadban, míg a többiek engem a csárdába hurcoltak, és ezt addig akarták védeni, míg segítséget kapnak."
- - - - - - -
Manapság már egyeztetett időben megy az ember fogorvoshoz is, de előfordul, hogy hosszabban várni kell. Ilyenkor az égővörös göndör asszisztens kihoz valami újságot, olyasmit mellyel leköthető a páciens figyelme. Nem mondok címet, mindenki ismerheti őket. Ezúttal nem vettem igénybe mert éppen könyv volt a kezemben, bár csukva, mert gróf Leiningen tábornok kalandjai és hányattatásai jutottak eszembe. Tudom nagyzolásnak tűnhet, hogy egy ilyen helyen, ahol összeszorult gyomorral és vacogó lélekkel kuporognak a legtöbben, én efféle oda nem illő témában elmélkedem. Nevezetesen, hogy mi kötötte, vagy mi sodorta az említett tábornokot oly mértékben a magyarok oldalára, hogy bitófán végezze? A születése szerint osztrák katona a magyar nemzet tábornokaként osztrák kezek által szűnt meg létezni Magyarországon. Ha van valamely emlékezete osztrák oldalon, vajon minek tartják, árulónak, dezertőrnek, kivégzendő hitvány alaknak, vagy a magyar nemzet mártírjának...?
Az említett könyv egyik fejezete, mintha választ kínált volna a feltett kérdésre, bár mint már említettem, a hely, ahol mindez eszembe jutott nem éppen ilyen fölfedezések és megvilágosodások helyszíne szokott lenni.
G.K. Chesterton, Eretnekek c. kötetének XIII. fejezetéről van szó Kelták és Keltofilek, címmel. Csak azért nem idézem az egész fejezetet, mert az író szokásához híven bőséges előzménytömeg után csap bele lényeges mondandójába és az bizony túlzás lenne. Mielőtt azonban bármit is idéznék tőle, meg kell jegyeznem, hogy az említett mű 1905-ben jelent meg, az IRA pedig csak később, a huszas évek legelején. Ezt csak úgy mellékesen említem, hiszen angol szerzőről van szó. Legfőképpen pedig azon, neki tulajdonított mondást idézném, mely szerint :
"Azok az emberek, akik tökéletesen hisznek önmagukban, mind az elmegyógyintézetben vannak."
Ez azonban valószinüleg nem egészen igaz, mert nálunk például tele van az ország hitvány politikusokkal és azok sleppjével, akik mind tökéletesen hisznek önnmagukban. Chesterton úr valószínüleg nem figyelt oda eléggé amikor ezt megfogalmazta, illetve nem járt soha a kontinens belsejében.
"Kelták és keltofilek"
/.../ Anglia és az angol vezető osztály a fajelmélet abszurd istenségéhez nem is folyamodott mindaddig, amíg - egy pillanatra - olybá nem tűnt, hogy nincsn más isten, akihez folymodhatnék. Az angol történelem minden igazán nagyszerű alakja arcába ásíott, vagy nevetett volna annak az illetőnek, aki az angolszászokról kezdett volna előtte prédikálni Mégcsak nem is gondolok rá szívesen, mit mondottak volna, ha azt tapasztalják, hogy valaki felcseréli a nemzet eszményét, a faj eszményével. /.../
A dolog lényege nagyon egyszerű. A nemzet mint olyan: létezik, és az égvilágon semmi köze a fajhoz. A nemzet olyasmi mint egy templom, vagy egy titkos társaság: az emberi lélek és az emberi akarat terméke - szellemi produktum. A modern világban pedig vannak emberek , akik inkább bármit elgondolnak, bárit megcselekednek, mintsem elismerjék, hogy létezne bármi is, ami a szellem alkotása.
A modern világgal szembe állítva, a nemzet tisztán szellemi alkotás. Volt úgy, hogy a függetlenség kebelén született, mint Slócia. Volt úgy, hogy a függőség és alávetettség kebelén, mint Írország. Olykor valami kiterjedt dolog, mely sok sok apró részből áll össze egésszé, mint Olaszország. Olykor kicsiny dolog, és valamely nagyobból szakadt ki, mint Lengyelország. Ám tartalma minden egyes esetben tisztán szellemi, vagy ha úgy tetszik, tisztán lélektani. A nemzet: az a pillanat, midőn öt ember egy hatodik emberré válik. Bizonyára mindenki tudja ezt, - akinek valaha is vissza kellett szorítania valamiféle inváziót. Mr Timothy Healy, aki a legmélyebb intellektus a jelenlegi alsóházban, a nemzet lényegét tökéletesen megfogalmazta, midőn egyszerűen olyasvalaminek nevezte, amiért az emberek meg tudnak halni. Találó szavaival ekként válaszolt vissza Lord HughCecilnek: " Senki sem fog meghalni, még ön sem, nemes lord a greenwichi délkörért.
Hiábavalóság megkérdeznünk, miért nem tartozik Greenwich egy bizonyos szellemi egységhez, miként hajdanán Athén és Spárta tartozott./.../
A külső körülményektől, fajtól vagy bárminemű fizikai jelenségtől független szellemi koherenciának legfigyelemreméltóbb példája: Írország.
Róma meghódította a nemzeteket, Írország azonban a fajokat hódította meg. A normannok odamentek, és írek lettek belőlük : odamentek a skótok, odamentek a spanyolok és valamennyien írekké lettek. Odamentek Cromwell zordon katonái, de ír lett belőlk is. Írország, amely még politikailag nem létezett, erősebbé vált, mint mindazon fajok, amelyek tudományosan léteztek. A legtisztább germán vér, a legtisztább normann vér és a szenvedélyes skót hazafi vére sem bizonyult oly csábítónak, mint egy nemzet, melynek még zászlaja sincs. Az el nem ismert, az elnyomott Írország könnyedén magába olvasztotta a fajokat, hisz az efféle csekélységek könnyedén beolvaszthatók. Könnyedén megszabadult a természettudománytól, mert könnyú megszabadulni az efféle babonáktól. Gyengeségében a nemzet erősebb volt, mint a néprajz a maga erejében. Öt diadalmas fajt győzött le - egy legyőzött nemzet.
Mivel ebben mutatkozik meg Írország valódi és különös dicsősége, lehetetlenség türelmetlenség nélkül végighallgatni, mikor modern szimpatizánsai makacsul - és hozzá míly gyakran - keltákról és kelticizmusról kezdenek beszélni. Végtére is, kik voltak a kelták? Ne válaszoljon erre senki! És kicsodák az írek? E kérdéssel szemben senki sem lehet közömbös, nem színlelheti, hogy mit se tud!
Mr. W.B. Yeats, korunk ír géniusza, csodálatraméltó éleselméjüséget tanusít, midőn végül is félredobja a kelta fajra alapozó érvelést. Ámde ő sem kerülheti el teljesen - követői pedig még kevésbé - az általános ellenvetést, mely magára a keltákkkal való érvelésre vonatkozik. Ebben az érvelésben az a célzatosság. hogy az íreket és a keltákat a modern világ különös és elszigetelt fajaiként akarja bemutatni, melyek elmerülnek a homályos legendákban és a meddő álmodozásban. Ez az érvelés arra törekszik, hogy az íreket különcökként tárja szemünk elé, mert azok tündéreket látnak. Arra törekszik, hogy az íreket rejtélyesnek és barbároknak láttassa, amiért dalokat énekelnek és különs táncaik vannak. Ez azonban tökéletes tévhit, valójában az ellenkezője igaz. Az angolok azok, akik különcök, mert nem látják a tündéreket. Kensington lakói azok, akik rejtélyesek és barbárok, mert nem énekelnek ősi dalokat, és nincsenek különös táncaik.
Ebben a vonatkozásban az ír nép cseppet sem különc, egy cseppet sem kelta, a szó elterjedt és népszerű értelmében. Ebben a vonatkozásban az ír nép egyszerűen közönséges és józan nemzet, mint annyi más, éli a közönséges és józan nemzetek életét, akiket még nem járt át a füst, akiket nem igáztak még le az uzsorások, s akiket nem rontott meg a gazdaság és a tudomány. Nincs abban semmi keltaság, hogy egy népnek legendái vannak. Mert ez egyszerűen emberi dolog. A németeknek, akik (úgy gondolom) teutonok, sokszáz legendájuk van mindenfelé, ahol történetesen úgy adódik, hogy a németek emberiek. Nincs abban semm keltaság, ha egy nép szereti a költészetet : az angolok alighanem jobban szerették a költészetet, amíg rájuk nem vetődött a gyárkémény és a cilinder árnyéka. Nem Írország az amely őrült és misztikus, Manchester az, amely őrült és misztikus és valószerűtlen, s amely vad kivétel az emberi dolgok körében. Írországnak semmi szüksége arra, hogy eljátssza a fajok tudományának együgyö játékát. Írországnak nem kell színlelnie, hogy rejtélyes látnokok népe. Látomások dolgában Írország több, mint közönséges nemzet. Írország : a nemzetek modellje."
- Angol sakk..? jajdult fel sebzett méltósággal az apró termetű Krausz, midőn a délelőtti néhány órai gyakorlást követően a hentes kellően felkészültnek érezte magát, és a vacsora után partit ajánlott neki.
- Mi az, hogy angol sakk? Teátrális döbbenettel tekintett körül a zárkában. Az urak hallottak már ilyet....? Alig érkeztek vissza az egésznapi szénlapátolásból, még ki sem fújták magukat - a vacsora is élvezhetetlenül hideg volt - s akkor egy ilyen váratlan megalázó inzultus. Hát mit követtem el én? M'ért büntetsz ééédes jó Istenem....?
- Krausz utálta és megvetette az angolokat, mert nem jugoszláviában szálltak partra, s ez a felelőtlenség kis híján az életébe került. Rajtuk kérte számon összes rokona elvesztését, mert a koncentrációs táborokat is hamarébb elérhették volna ha akarják, és egyáltalán az egész háború hamarabb befejződhetett volna, és Bergen-Belsen, vagy Birkenau után elkerülhetett volna némi távolkeleti kitérőt is. Sajnos azonban túl gyorsan sietett hazalátogatni, és itthoni kódorgásait félreértve gyorsan begyüjtötték kis málenkíj robotra.
- Hiába magyarázta, hogy nincs hova mennie, a lakása romokban, épp, hogy elkerülte a krematóriumot, rokonait, ismerőseit, egykori közeli hozzátartozóit keresi - davaj....! Jaj Istenenem, hát nem jókedvében csavarog simlis batyuzókkal - nem hittek neki - davaj – davaj…! Hiába járt városról városra, senki rokont, ismerőst, üzletfelet nem talált, s amikor már megnyugodni látszott, s lemondott minden lehetőségről, figyelme valószinüleg elkalandozott, mert végül egy romániai gyüjtőtáborban találta magát. Ismét utazni kényszerült, ezúttal kelet felé, mert mindenből kijutott neki - legalábbis ezt terjesztette. Meg azt is, hogy minden másképpen történhetett volna, ha akkor az angolok. Igen, az angolok. Volna, volna - mindig csak volna, igen ezt ismerjük már. A taskenti, vagy Tifliszi csodát, azt is - nem is emlékszem már, hol történt pontosan, de megtörtént, s a lényeg, hogy idehaza számolgathatja a napokat. Mert Istennek hála, megállott téli pihenőre, és később sem ment tovább az a nyomorult vonat.
- Lehet, hogy nem is történt semmi csoda, csak kilopták a talpfát a vonat alól, s ha már ott álldogáltak, hát megtelepedtek a közeli táborban. Aztán a tél elmúltával néhány kiváltságossal megindult a vonat vissza, magyarország felé - arra még egyben volt a pálya. A kadétok' szerint a ménkű sok háborús jóvátétel fejében kaptuk vissza Krausz urat, aki szívesen lemondott volna e kétes dicsőségről, s még az is lehet, hogy csak képzelte az egészet és másoktól hallott túlfestett történetekkel traktálja elképedt hallgatóságát.
- Ettől Krausz az igazi Krausz. Kissé recseg a lemez valljuk be, de forog rendületlenül, és még az újabbkori események is mennyire másképpen festettek volna, ha akkor az angolok…! Mert az oroszok is végre eltakarodtak volna - hiszen Ausztriából is milyen szépen hazamentek, de lagalábbis átjöttek mihozzánk. Az élet pedig sokkal szebb és nyugalmasabb lehetne náélkülük, mert nem kellene őket kerülgetni. Mert már tőlünk is szépen továbbmentek volna, és szó volt még a Dardanellákról, és ezt is olyan szépen zenggzzetesen lehet kimondani: Darrrdanellllák. Mert valamikor jó régen ott is történt valami jelentős fordulat, amibe szintén, jócskán belekeveredtek az angolok, és ez az egész gyűlölet és ellenszenv tulajdonképpen onnan vehette kezdetét.
- Apró termtét kiegyenesítve, fonnyadt arcán a nemes felháborodás eltúllzott jegyeivel, egy néptribun elszánt, engesztelhetetlen méltóságával tekintett körűl. Két kis csontos ökle a derekán...Angol sakk uraim.....? Ez azért gyalázat!
- Rémülten lapítottam, mert az angol sakk váratlan felbukkanása, egy meggondolatlan kijelentésem eredménye, melyet nem volt bátorságom korrigálni. Az én lelkemen szárad ez a torzszülött - jobb ha elismerem, mert ez az igazság - nincs mit szépíteni rajta.
- Egyértelmű nyílt erőszaknak engedelmedkedtem, mert a robosztus hentessel semmiképp sem kívántam ujjat húzni. Nála az erő számított - semmi egyéb. Megfogom, megragadom - összetöröm, kész. Elég meggyőzően adta tudtára a szerencsétlen vámosnak, akit a feleségével talált kábult, szerelmes gyabalyodásban. Kórházba kerültek szegények, pedig alig nyúlt hozzájuk. Még az öröklött böllérkést is letette amiért váratlanul hazaugrott. Kés nem kell ilyenkor, jobb helyeken semmiképp, legfeljebb az operaházban, ahol mindenfélét énekelnek is közben. A vámost például csak kipenderítette a lakásból, az udavaron törte össze magát, mindenki látta. Tanúk vannak rá.
- Mártuska - jajajaj a Mártuska, vele is történt valami, de ki emlékszik már minden apró részletre - hát kórházba van ő is nem is messze a falutól, de majd meggyógyul szegénykém. Isten bocsássa meg nekem...
- Őszintén, tiszta szívből utálta a nyávogó, élősködő politikaiakat egytől egyig - másik zárkába akart kerülni, mert a szagukat se kivánja ilyen közelségből. Elviselhetetlenek. Miért élnek az ilyenek egyáltalán? Meg lennénk nélkülük békében az biztos. Nincs szükség a politikaiakra. Na! Volt egy a faluban is, még kaszálni sem tudott. Mást se tudnak, csak az emberi nyugalmat megzavarni - komoly becsületes emberek életét feldúlni, felzaklatni. És össze vissza lövöldözni lopott puskákkal, amikor az ilyesmi tilos és másokra is veszélyes.
- Egész nap hordtuk a szénporos szenet az udvar alatti óriás szenespincében, s amikor késő este végre felmehettünk, ott domborodott, ez a hatalmas ember a néptelen hideg zárkában. Be sem mutatkozott, s amikor megtudta, hogy a szénportól feketéllő sötét csürhe, minden tagja politikai, elképedt. Eleddig rendes, hazai tolvajok egyebek társaságában volt, de hallott már egyet s mást a politikaiakról és a helyzet egyáltalán nem tetszett neki. Arról a falubéliről is tudott ám épp eleget, aki kaszálni sem tudott.Viszont népnyúzó volt az is, világ életében. Mondták!
- Az ajtóhoz rohant, s addig dörömbölt, mig a lóarcú görög álmos képpel hajlandó volt azt résnyire megnyitni. A csizmáján már rajta volt az éjjeli mamusz - nem mintha fázott volna, de némely smasszerek szeretnek hangtalanul közlekedni, s azt hiszik váratlan megjelenésükkel meglephetik a naív bennlakókat. Arcán bosszús kiváncsiság, nem értette mi az istennyila történhetett, mert ezen a csöndes magaslati folyosón, ahol tárgyalás után elszállitásukat várva tartózkodnak az elitéltek, hasonló eset még nem fordult elő. Meg sem hallgatta a hentes méltatlankodását, máris csukta volna vissza az ajtót, de hirtelen előléptem, s érdeklődtem a beigért ebéd meg vacsora ügyében. Mikor kapjuk meg...? Egész nap trógeroltunk. Megigérték.!!!
- Álmosan végigmért, nem szólt semmit, de valószinüleg megjegyzett magának mert másnap reggel egy fejmozdulattal kiparancsolt a sorból. Nem mehettem a szenesekkel - nem is bántam túlságosan, de így maradtam kettesben a hentessel. Sajnos. Lehet, hogy a szénhordás a politikai elitéltek privilégiuma.? A közbűntényesek meg gyöngyöt fűznek - esetleg harangoznak. Mit tudom én...? Lassan már semmit sem értek - pedig nagyon az elején járunk még a dolgoknak.
- Olvasgattam az egyetlen könyvet mely a zárkában kallódott - az orosz japán háborúról szólt - se eleje, se vége, valószínüleg az időnként oly nyomasztó papírhiány okából, de nem tudott egyáltalán lekötni. Erőltettem, mert nagyon is bántam annak idején, hogy oly megvetően elhajítottam a "Volokálámszki országutat" csupán azért mert a huszonnyolcadik oldalon kezdődött. Aztán meg mennyire sóvárogtam utána, de mennyire...!
- Hát most megelőzöm a sóvárgást - gondoltam és belerágom magam az orosz japán háborúba. A hentes ez alatt fel, s alá masírozott döngő lépteivel, sóhajtozott - erősen sajnálta magát, hogy itt kell lennie, s két hosszú évig nem fogja látni Mártuskát, a feleségét. A vámost jól elintézte, az nem merészkedik majd a közelébe, de ha mégis, a maradék csontjait is összezúzza. Végül nyersen közölte, hogy, ha már amúgy sincs semmi dolgunk, meg kell tanítsam sakkot játszani.
- Látta az este, hogy itt olyat is játszanak. Mindig szeretett volna sakkot játszani - így mondta - de mostanság odahaza nem jutott hozzá, mert a kocsma sakktáblája a tizedik éves osztálytalálkozó alkalmával daraboka tört. Régi ócska doboz volt rögtön szétesett, ahogy a kezébe vette.
- Vitája támadt egy helybélivel, egy korábbi alsóssal, ennek verte szét a koponyáján. Beleszólt a nagyobbak dolgába. Na azt azért mégse...! Nem bontakozott ki még semmi izgalom az orosz japán háborúban, rááltam hát az ajánlatra, meg aztán az is kecsegtetett némi változatossággal, hogy sóhajtozás helyett kimondunk egy-egy értelmes szót - olyat például, hogy - sakk....
- Úgy éreztem hasznára lehetek az óriásnak, előkotortam hát ( kiloptam, így helyes ) Krausz szalmazsákjából a félkörömnyi bábukat - az asztal lapján kisimítgattam a wécépapírra rajzolt táblát - nem hiszem, hogy ezzel bárkiben is kárt tehetne, gondoltam vigyorogva - és hosszan magyaráztam a bábuk formáját, értelmét, fontosságát. Miért ló a ló és hogyan ugrik..? És hogyan fut a futó, mire valók a bástyák, a parasztok.
- Tulajdonképpen elég gyorsan megértette, mert odahaza a kocsmában amikor még egészben volt az a bizonyos tábla, gyakran figyelte a két szótlan sakkozót, a plébánost meg a karnagy urat, kik az ultimón kívül ehhez a játékhoz is értettek. Nehéz felismerni őket, motyogta maga elé, és hatalmas tenyerében hosszan vizsgálgatta a töpörödött figurákat. Hirtelen megbántam, hogy ilyesmire merészkedtem, még akkor is, ha ezen apró bábuk készítéséhez én is hozzájárultam kenyéradagom egy részével, és gyorsan mesélni kezdtem, hogy Krausz csinálta mindet, az egész készletet,mert nagyon ügyes, és a sakkozni vágyakozók adták össze az alapanyagot, tehát kicsit közös is, és nem vízzel készült, hanem emberi nyállal, mert csak akkor lesz ilyen összálló és kőkemény, mert az emberi nyálban van valami ragasztószerű. Ha sokat köpködik és gyúrogatják, akkor lesz ilyen. Szép, nem...?
- És szárítani is úgy kell, hosszan türelmesen. Sajnos nem lehet nagyobb, mert dugdosni kell, és ugyan úgy tiltva van mint a lágerekben, és nehéz lemondani arról a kis kenyérről is, hogy elkészülhessen. Pofáztam és fontoskodtam egyre idétlenebbül, mert szerettem volna, ha átérzi micsoda nagy dolog ez a kis valami amit hatalmas markában tart. Óvni kell és főleg rejtegetni, nehogy baja essék. Ha már kiloptam Kausz szalmazsákjából, illik minden óvintézkedést megtennem, mert ez nem kocsmai sakk - ez annál sokkal becsesebb holmi, és inkább szellemi fegyver, talán ezért tilos mint minden más idebenn, és nehezen pótolható.
- Krausz sok mindent tud, sakk tudományát útjai során tökéletesítette, és bőséges tapasztalatokkal rendelkezik legkülönfélébb helyzeteket illetően, mert mint gyakran hangoztatta bejárta már a fél világot. Az utóbbi időben azonban többnyire nem arra ment amerre ő szeretett volna, s komolyabb utazók méltánytalannak érzik az ilyesmit. Én marha meg felbosszantottam az angol sakkal - szégyeltem és átkozhattam magam, de nem mertem bevallani az igazságot.
- A hentes látnivalóan igyekezett, mégis vontatottan és nehezen indult a játék. Miután nagyjából megismerte a bábuk mozgását, francia sakkot ajánottam, mert azt könnyebb játszni és a bábuk mozgása is jól követhető. Legfőképpen pedig sokkal gyorsabb, és ez volt számomra most a legfontosabb. Ostoba önzés volt ez is - utólag beláthatom - de türelmem fogytán már nagyon úntam a sok töprengést. Több mozgást szerettem volna kierőszakolni, de ez egyáltalán nem tetszett neki. Mire jó ez...? - kérdezte. Ez most éppen fordítva van, és ha ő így fogja ezt megtanulni, sose lesz belóle jó játékos. Jól van, teljesen igaza van - ezt elismerem - és ujra felraktam az apró bábukat. Ha komolyan jó játékos akar lenni, hát legyen, rajtam ne múljon, a francia sakkot és se szeretem - maradjunk az eredetinél. Legyen belőle jó játékos, kivánom tiszta szívemből, csak az ég szerelmére csináljunk már valami értelmeset, mert erősen zsibbadok és már a lábaim is macskásodnak a tehetetlenségtől.
- Én kezdek - szólt a hentes , s ezután hosszú néma töprengés következett. Motyogott néhány érthetetlen szót a királyról, meg a králynőről, s a fejét csóválta. Valami baj van...? - érdeklődtem nagyon óvatosan. Az egyik paraszttal kéne megindulni, vagy valamelyik lóval - mással nem lehet - de ügyet se vetett bizonytalan ajánlatomra. A királyt meg a királynőt babrálta mintha rossz helyen lennének, s végül dühösn kifakadt.
- Ez egy hülye játék - ilyen nem létezik, mondta dühösen és hátadőlt, mint aki ezennel be is fejezte a további kisérletet. Miért ül otthon a király..? - és miért nem ugrálhat még annyit sem mint egy ló...? Miért van ez az egész fordítva - így semmi értelme. A királynő ide oda rohangál és sokkal több hatalma van. Miért?
- Ez csak játék - nem kell komolyan venni -mindenütt így játszák, mondtam csüggedten és sajnos azt is hozzátettem, hogy van olyan ország, ahol a királynő uralkodik, de férje is van, és gyerekei is vannak de mennyi, mint például angliában.
- Királynő a király....? - nézett rám tágranyílt szemekkel. A királynő uralkodik, de férje is van - ő nem szól bele a dolgokba. Azt hittem, ezzel lezárhatjuk a bonyolult ügyet, lehet folytatni a játékot - s végre úgy is lett - legalábbis úgy tünt megértette.
-...a királynőnek helyet kell cserélnie a királlyal - és akkor ez lesz az angol sakk, jelentette ki büszkén. Ezt játszuk inkább, ennek legalább van értelme. Nem gondolod öcsi..?
- Beleegyeztem , bánom is én - legyen ahogy karja - szaladgáljon a király amerre akar, bár közben az is eszembe jutott, hgy a királynő másik neve vezér, s ebbéli minőségében teszi ami tehet. Késő bánat, egy újabb csere meghaladta volna a tűrőképességét. Talán ha megkisérlem mégis, és minden a helyére kerül mint rendesen, vagy az angol királynő helyett a holland jut eszembe aki biciklizik, ki tudja. Krausz talán megmenekül egy gyöterelmes felháborodástól, s engem sem gyötör gyávaságom és nem kínoz ostoba és hiábavaló lelkiismeretfurdalás. Egész délelőtt csatároztunk, sikerült folyton összecserélnem a bábukat, s este felé már egészen rendes partikat volt képes végigjátszani. nem is gondoltam, hogy képes lesz rá. Engem már ájulás kerülgetett a kimerültségtől, azonk-vül állandó vesztésre voltam itélve, mert győznie kell - mondta erélyesen és figyelmeztetőleg.
- Hiszen megigértem,hogy megtanítom nemde..? Tartsam a szavam, mert úgy igazságos. Jobban megérti a játék lényegét, ha mindig ő a győztes, ezt meg kell értenem. Én pedig megértettem vita és ellenkezés nélkül, ahogy a gőzmozonnyal sem száll vitába az ember.
- Krausz remekül szórakozott saját, valójában kissé megjátszott angolfóbiáján, s ezt némelyek anglomán ájuldozásának kigúnyolásaként gyakorolta. Óóóóó az angolok - még mit nem. Ezt nekik! És megmutatta. Ugyanakkor sokszor éreztem, hogy némely szövege már fakó, avittas, s már valóban semmi más mint szerepjátszás. Meglehet nem is a sajátja - hallotta, felcsipegette innen onnan, s összegyúrta valami sajátos magánszámmá, s azt is sejteni véltem honnan ered ez a gunyoros, a nagyképű világot lesajnáló látásmód. Sikerre vágyott ez látnivaló, s e képeségével lazított is a komor valóságon. Képes volt mosolyt csalni elárvult, lelki válságban gyötrődő arcokra, mert eleven bizonyossaága volt ama tételnek, hogy amíg van bennünk szusz nem dől ösze a világ.
- A zárka többségének hosszú évekre volt előjegyzése türelmes benntartózkodásra, s a várakozás üres órái, a találgatások leendő lakhelyüket és a szállitás külményeit illetően Krausz idegeit is borzolták ugyan, de az átélt tapasztalatok őt inkább erősitették. Minden mindegy - a szar is mindegy, ha rendes formája van. Hogyhogy rendes formája...? Mi a rendes formája kérem? Ne beszéljen hülyeségeket - az mindig ugyan olyan - nem lehet például kocka alakú.
- Drága uram nem mindegy magának milyen alakú...? - kérdezte Krausz, aki imádta bosszantani a gyomorbajra hajlamos igazságbajnokok, és ostoba, mindent pontosító ádáz helyretevők mintapéldányait. Ezek mindenütt feltűnnek, és ha valaki kicsit is lebegni kezd mindjárt a fejére csapnak. Természetesen belekötöttek Krausz látványos anglofóbiájába, és sorolták és sorolták mi minden jóval és nagyszerűvel voltak képesek az angolok évszázadok alatt a világot meglepni. Mert ugyebár ott van kérem az angol kultúra, Shakespeare, az ipari forradalom, meg a szakszerűség és persze a futbal.
- Krausz mindezeket kézségesen elismerte, aztán rövid frappáns hülyeségekkel vágott vissza : Vannak e angolok a bibliában- kérdezte vigyorogva, mert a biblia a legelterjedtebb könyv a világon kérem - és ha arra gondolok micsoda népségről íródott, hát nem is tudom - baláthatják. Nem is beszélve D'Israeliről, aki az angol konzervatívok első miniszterelnöke volt - s egyébként bevándorolt olasz zsidók leszármazottja. Ez az igazi svédcsavar uraim, mármint a nagypolitikában.Tudtak erről...?
-…hogy jön ez ide kérem - jött ilyenkor a méltatlankodás, hiszen magyarok, meg jugoszlávok sincsenek a bibliában, ne ilyen hülyeségekkel jöjjön, nem én tehetek arról, hogy magát össze vissza hurcolták mindenféle különitményesek.
- A hentesnek persze minden történet új volt, és egyre nógatta, főleg, hogy szóba került Krausz lágerkonyhai működése. Erről meséljen! Mit főztek, és hogyan? Ha a receptre kiváncsi, dünnyögte Krausz - az roppant egyszerű. Marharépa, esetleg néha krumpli - pucolni sem kell - egy kis só, ha van egyáltalán, ámbár nem is fontos, mert az eddigieken van elég föld ami kevéske színt is ad a levesnek. Ja és a lényeg - némi zsiradék, legtöbbször faggyú. Csupa igénytelen egyszerű holmi - semmi lényeges.
- Őt csupán az "ízesités" érdekelte :így nevezték a műveletet, amikor néhányan , akik a piszkos munkát végezték a konyhán, mert főleg takaritottak és összevagdalták a fagyott répát, egy óvatlan piilanatban vattakabátjuk ujját mélyen belelógatták a gőzölgő kondérokba. Legalábbis abba lébe amit aztán leves cimén kiporcióztak a lágerlakóknak. A kabátot ezután néhány pillanatra kilógatták az ajtó elé, és kész. Odakünn tombolt a fagy, a sok sok mínusz, így aztán még ennek is hasznát vehették időnként.
A hentes elképedt undorral meredt a fonnydt emberkére. Belelógattáka mocskos pufajkájukat a levesbe? Az úristenit a maga fajtájának, de hát miért..? A túlélés miatt édes fiam - mert a barakba visszatérve lakapartuk róla a ráfagyott zsírt. Hiába motoztak mi semmit se loptunk. Nem vagyunk tolvajok, egy árva marharépát, hagymát soha el nem vettünk - megbíztak bennünk. De ha volt némi zsiradék a levesben, az előbb utóbb ráfagyott a ruhánk ujjára mert levadásztuk egy kis részét, az biztos. A hentes undorral fordult el a kis emberkétől - szar ember maga, meglopták a többi szerencsétlent, nem szégyeli magát? Krausz szerényen mosolygott.
- Vannak helyek, mondta, ahol az ember elfelejt ám szégyenkezni kisfiam. Ha túlélésről van szó magának is a szégyenkezés jutna eszébe utóljára. Néha mégis bánom kissé, de hát a lényeg, hogy életben vagyok, hogy itt vagyok.
- Nahát akkor most végre jó helyen van jelentette ki elégedetten a hentes, és eszébe sem jutott, hogy kételkedjen. Hornblóer kapitány pedig, aki, mint mindig a mosdó melletti padon hátát a falnak vetve lehúnyt pillákkal ült, nem állta meg, hogy közbe ne szóljon :...mintha már hallottam volna ezt a szép történetet kedves jó Krausz. Ha már plagizál, tegye pontosabban, mert...
- Mielőtt befejezhett volna a mondatot, föl.! Vigyázz!, az idősebbik görög, a körletparancsnok tünt fel az ajtóban. Van itt két csajka, azt hiszem nem a maguké. Valóban, a két gazdátlan csajka már a kecskelábú asztal sarkán várakozott. Krausz készítette oda, mert abban reménykedett érte jönnek. Én biztos voltam benne - volt rá okom az bizonyos. A "kadétok" csajkái voltak.
- Utólag könnyű okosnak lenni, de azt hiszem, ha egy szemüveges lapos banya tanítja nálunk a kémiát, jobb lett volna az osztályátlag. Csak a legelvetemültebb "Steinmann"-ok voltak képesek ezen órák alatt a kémiával foglalkozni, mindenki más, az összes egészséges nyálcsorgató, süket fülekkel és bénult aggyal a már nem is oly fiatal tanárnőt bámulta, mert az egész fúiskola, az egész Marcibányi tér legszebb virága ő volt.
- Én elhatároztam ekkor, hogy megjavulok - összeszedem magam, figyelni fogok a kémiára is, nemcsak arra a kamaszőrjítő jelenségre, aki előadja, de legalábbis időnként megkisérli. És tanulni is fogom a kémiát - bár ez utóbbi művelet egyáltalán nem volt szokásomban, elég volt figyelnem az órákon - ám a kémia sajnos nem ment bele a fejembe sehogyan sem. Különben is minden körülmény ellenünk fordult a kémia szokásos szakszerű befogadásához.
- Rettenetesen féltékenyek voltunk például, a magas, sármosan férfias, őszülő halántékú Sárospataki tanár úrra, aki isten tudja miért nem vett tudomást a mi rajongó, feszesen érett kémiatanárnőnkről, vagy csak nem mutatta a sok ácsingózó lehegő kamasz előtt. Mintha valami sejtelmesen izgalmas románcra vártunk volna. Rajtunk kívülálló látványos beteljesülésre mint a moziban, vagy isten tudja mire.
- Sárospataki tanár úr bicegett kissé valami háborús sérülése miatt, amit még ráadásul huszárként szerzett valamelyik fronton és úgy tudott letekinteni a körülötte csendes kitartással ólálkodó szerelmünkre, mintha most is a lován ülne, s oly közönyös távoltartással hagyta magát környékezni, hogy még távolabbró figyelve is belesápadtunk..
- Apám nagybátyja is huszárfőhadnagy volt, lovon persze sose ült, csak íróasztal mellett, és a kőrúti garzonjában takaritónő helyett szeretőket tartott. Nem szerettem a kifent gazfickót, még agg korában sem, amikor megismertem, tipikus hátországi huszár volt snájdig és pofátlan. Sárospataki legalább megtette a magáét, s ha már nem tehette többé, tanárnak állt méltósággal egy budai fiuiskolában. A nyolcadik év végén, utolsó óráján kemény kérdést intézett az osztályhoz - amolyan végső lehetőséget kínált:
- Ki akar egy egész jegyet javítani...? - kérdezte, s egyúttal belelapozott az osztálykönyvbe. Itt a lehetőség..! Senki...? - nézett körül kissé megvetően, és akkor tudom, hogy mindazok akikben nagy lánggal égett a kémiatanárnő iránti kamasszerelem és csodálat, és minden egyéb, nem is beszélve a hormonok zabolátlan örjöngéséről, szinte egyszerre és kihívó daccal bátran jelentkeztek.
- Jöjjenek ki kérem - mondta Sárospataki, és sorba állította őket a tábla előtt. Kilencen voltak, illetve voltunk, amolyan mindenre elszántak, vártuk a megsemmisülést, a dicső halált. Sárospataki noteszt vett elő, sorra felírta a neveket. Figyeltem az arcokat, már nem tűntek olyan rettenthetetlennek, némelyek talán már vissza is oldalogtak volna szivesen, ha lehet. Pedig....
- Az urak megkapják a kívánt jegyeket - jelentette ki a sor végére érve, és helyére küldte a társaságot. Kicsit várt amig meglepetten helyet foglaltunk, aztán hóna alá vette az osztálykönyvet és menni készült.
- ...még annyit mondanék - állt meg elgondolkodva az ajtó előtt - főleg azoknak akik helyben maradtak - vége az utolsó évüknek, most valami más kezdődik a maguk számára, ott pedig néha bátorság is kell. A feleléshez is meg máshoz is. Csak intett amikor kiment, pedig még tarthatott volna tovább is a matek óra.
- Ebéd után kisebb csapattal indultunk a tér felső részén lévő lőtér udvarára törökmogyorót, de főleg töltényhüvelyeket zabrálni. Vagy száz lépésnyire Sárospataki tanár úr haladt előttünk szerelmünkkel az oldalán.Talán ha egymásba karolnak, s úgy mennek föl az Alvinci úton a Törökvész felé, könnyebben elfelejtem a képet mint befejezett tényt, mint nyilvánvaló hepiendet, de csak mentek lassan kimérten, időnként megállva, bólogatva. Ácsorogtunk egy ideig a tér sarkán, szótlanul néztük a párost, a színes kartonruhába rejtőzködő tökéletes női alakot, s azt a finom szinte elegánsan bicegő járást a Sárospatakiét, a leszerelt huszárét. Irígykedtem - a fenébe, még az is milyen jól áll neki, nyilván kilőtték alóla a lovat - akkor történhetett az eset. Nem kisérhettük őket tovább, a hatalmas törökmogyorófa másfele volt. És a vörösréz hüvelyekből is hiány mutatkozott akkoriban.
- A lenyűgöző orvosi lelemények után, íme egy másik gyöngyszem a biokémia blogról. A holmium, a kedvencem, olyan nekem is van. Néha túl sok is van szanaszét, és akkor rendet kell csinálni. Gondolkodtam még a kurcsatóviumon, ez is nagyon jól hangzik, csak nem tudom mihez kötni... Soha nem értettem, de szép emlékeim maradtak a kémiáról.
- Nemrég hallottam, hogy eladták a lőteret, és bontják a szép régi favázas épületet. Csak az a mókusok kedvence, az a tövétől ágas hatalmas faóriás ott az udvaron, csak az legalább megmaradjon.
A kémiai elemek "dal"
Egy felettébb vicces dal. Szövegkönyv a periódusos rendszer. De inkább hallgasd meg! :)
A kémiai elemek
(Sir Arthur Sullivan-Tom Lehrer-Philipp István-Bárány Ferenc)
Van vanádium, kűrium, cirkónium,
Berillium, berkélium, diszprózium,
Einsteinium, európium,
Tórium, lutécium, titán
És mendelévium, és van protaktínium
És ólom, kalifornium.
Rénium, ruténium, rubídium,
Promécium, polónium, szamárium,
Szilícium, germánium, ozmium,
Plutónium és kálium és gallium,
Erbium és terbium és túlium
És tallium.
Ittrium, itterbium és argon,
Alumínium és van prazeodímium
És stroncium, technécium és
Kadmium és kalcium, asztácium
És bárium és cérium és cézium
És ródium és rádium.
Ugye milyen érdekes? És ez még csak
46 elem volt! Most jön a többi 58!
Kripton, jód és indium és radon,
Gadolínium, xenon, kobalt,
Tantál, nikkel, vas és amerícium,
Hidrogén és nitrogén
És arzén, kén és oxigén és lantán,
Mangán, neon, réz és antimon
És szén szelén.
Króm, bróm, higany, arany, molibdén
És hafnium, klór, bór, platina,
Urán és neodímium, szkandium,
Magnézium és cink és laurencium,
Volfrám, ón és foszfor
És hát persze kurcsatóvium.
Fluor is van, bizmut is van,
Tellúr és palládium, aktínium
És lítium és ezüst és irídium
És fermium és francium és holmium
És hélium és nátrium, neptúnium,
Nióbium, nobélium.
Ha e dalt akarod énekelni,
Megteheted könnyen;
A szövege benne van
A kémia tankönyvben.
http://biokemia.blog.hu/api/trackback/id/1302695
- Gyerekkorában lovaskatona szeretett volna lenni, vagy kalandor. De semmi esetre sem cipész mint az apja. Az a néhány iskola amit ímmel ámmal elvégzett semmire sem volt jó, s végül mégiscsak muszáj volt megbarátkoznia a cipészmesterséggel. A két nővére meg a huga nem volt alkalmas erre, ők többnyire csak álmodoztak, szenvelegtek, a csiríznek még a szagát sem álhatták, s az öreg Birkácznak kötény nélkül kellett előkászálódnia az ebédhez.
- Megtette, de cserébe ő is bevezette a mindennapi asztali áldást, a hosszas, kissé tán túlságosan is ájtatos imádkozásssal egyetemben. Állítólag református volt, s annak idején reverzálist is adott, ám a felesége halála után már érvénytelenítette a fogadalmat. A lányok elképedve hallgatták az új módit. Anyjuk után katolikusnak számítottak, de igazából azt sem tudták mi az. Illetve nagyon is tudták, mert sokszor heccelték egymást gyónással, mintha egyszer számot kéne adni kisebb nagyobb női bűnökről, csalfaságokról. Pimaszul hideg fapofával engedelmeskedtek apjuk hóbortjának és a háta mögött kinevették.
- Az öreg Birkácz persze tudta ezt, de nem foglakozott vele. Egyáltalán nem foglalkoott semmivel ami körülvette, kivéve persze Károlyt, a sötétbarna csatakos ebet, az előkert urát, aki gyulladásos lábait ott napoztatta, ha jó volt az idő. Az öreg Birkácz időnként kilátogatott hozzá, pipázott, beszélgettek.
- Amikor a kutya kimúlt, Birkácz megsiratta, aztán akkurátusan kitömette. Károly ezentúl a kapu melletti barackfa alatt állt az előkertben. Esőben, hóban, télen és nyáron állt Károly a barackfa alatt az előkertben, őrködött, s nagyobb viharok esetén, amikor valami gonosz szélroham felborította, az öreg Birkácz kiment és felállította. Arról szó sem lehetett, hogy kikösse, Károly holtában sem viselhet semmilyen istrángot.
- A saras borulások után Károlyt a lányoknak kellett rendbe hozni, akik egyre jobban ágáltak a kellemetlen művelet ellen. Pedig a kutya két oldalán már alig volt szőr, csupán valami sárgásbarna foszló valamit dörzsölgettek fintorogva. Birkácz nem engedett, ragaszkodott a kutya alapos letisztításához. Családtag, vetette oda - mintha nagyanyátok lenne, aki már semmit se tud a külvilágról és időnként mosolyogva összeszarja magát.
- A cipészműhelyben embei hang csak az örökké bekapcsolt rádióban szólt. A két Birkácz némán kalapált, nem volt mondanivalójuk egymáshoz. Megrendelések, anyagvásárlás, semmi több, csak a legszükségesebbek. Állítólag ilyenkor szokott kitörni valami méretes családi balhé. A sok csönd egy része ugyanis többnyire elfojtás, elhallgatás, bizalomhiány, és mindig akad egy pillanat amikor felfeslik a titkok bugyra.
- Az ifjú Birkácz megvetette és tiszta szívből útálta a cipészmesterséget. Azt, hogy munkája és pénze is van, természetesnek vette. Elég jól keresett - jobban mint korabéliek a csöndes kisvárosban. Kocsija még nem volt, de már ragadtak rá így is elegen. Nők, barátok, szemtelen fruskák, kik állandóan telefonáltak, s közben hosszú cigaretta lógott a szájukból. Élvezte a népszerűséget. Nem vigyázott. Valami bugyuta kis szőke kiszemelte magának, s addig addig ment a játék amíg kész tények elé lett állítva. Övé a gyerek. És már mindenki tudja. Meggyónta a lány, így jutott a papa, egy városi notabilitás fülébe. Birkácz nem akart hinni a fülének. Létezhet ilyen?
- Egyáltalán nem volt szép, inkább csak ragadós a bugyuta kis szőke, Birkácz unalmában, csak úgy melleseleg foglalkozott vele, és az hogy feleségül kéne vennie eszébe sem jutott soha. Különbre vágyott. Kezdett a leányzó szétfolyva gömbölyödni, szinte már taszítóvá válni, s ekkor Birkácz baltát fogott, feltörte plébánia pincéjét, s az ott talált két hordó oldalát iszonyú dühvel beverte. Kicsi hordók voltak, a kevéske misebort néhány pillanat alatt elnyelte a pince homokja. Szétnézett mit lehetne még elpusztítani, de csak fakeretben, homokba ágyazott sárgarépát talált, s ettől hirtelen minden dühe elszállt. Azt sem értette, mit keres ebben a nyirkos, idegen pincében. Nagyon sajnálta magát.
- Nem volt ez szerelem, csak valami napi vágy a hús után, kényelmes gerjedelem, levezetés az unalmas munka végeztével ami idáig hajtotta, s most úgy érezte tönkre tették az életét. Legjobb lenne ha őt is kitömnék és oda állítanák Károly mellé a barackfa alá. Kifelé menet két előkészített hosszú palackot talált, hóna alá kapta mindkettőt, s hazaindult. Vagy valahova...
A vonaton, mely a nagyvárosba vitte egyfolytában ivott, s késő éjszaka ért a folyó partjára. Lement a széles lépcsőn, a közelgő tolóhajó motorjának zakatolását figyelte, fénycsóva pásztázott a sötét vizen, elérte, néhány pillanatig rajta maradt, mély körtszó köszöntötte, visszaintett. Amikor a hajó továbbhaladt, megszédült, belecsobbant a parti kövek közé. A kiérkező hullámok megemelték, kicsit beljebb sodorták.
. Szervusz Károly, mondta bugyborékolva, s tovább ringatózott. Néhány nappal később, amikor hidegebbre fordult az idő valaki megtalálta a jégbe fagyva. Valami Birkácz, mondta a rendőr a telefonba...Nem idevalósi.
G.B. Shaw, Szocializmusról, Kapitalizmusról nőknek II.rész
Előzmény:
Ergé, Cs.tükre Reakcióbéli írásához a közel ötszáz között megjelent két komment.
Inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.12.31. 12:00:07
@Téglagyári Megálló:
Rohadtúl így van ama vidéki trehánysággal, de mint kétlaki állíthatom, hogy a nagyobb adag azér' mégiscsak a városban van.
Mert a városinak nem nagyon van választása.
Földje, amit művelhetne az neki nincsen.
Néhol még sufni sincsen ahol szöszmötölhet.
Marad a lelkesítő pálinka, meg a kannás bor és az áhítozás a népek önrendelkezési jogának a...mije is szomszéd??? - mer' jól mondta ám...na még egy kört a sárgából...
A fogak száma mint szociológiai "mérőeszköz" mára már elavult. Egyetemesen rettentő, együtt jár a terjedő trehánysággal.
A sárgához' amúgy se kell, akkor meg minek....?
Erre:
tölgy.http:// konzervatívok.blogspot.com.2009.12.31.04.44
@Inszeminator: Tudna részletekről is beszámolni?
Tudnék, kedves Tölgy, de most olyasmit vettem elő, mely semmit meg nem magyaráz, viszont valamiféleképpen köze van a témához és roppant tanulságos.
G.B. Shaw - nak Szocializmusról kapitalizmusról nőknek c munkájából idéznék ismét.
Ajánlás:
Sógornőmnek
Mary Stewart Cholmodely-nek
az intelligens nőnek,
akinek kérdésére ez a könyv a legjobb válasz
amit adni tudok.
Első, bevezető meghatódás ( részemről ):
"Vajjon hirlapjának olvasása közben gondolta-e valaha, asszonyom, hogy a kommunizmus nem orosz forradalmi átok vagy brit vagy amerikai desperádók átkozott találmánya, hanem a nemzeti jövedelem és vagyon elosztásának felette tiszteletreméltó módja, amelyet az apostolok megszenteltek és gyakoroltak és amely mindennapi életünk és civilizációnk nélkülözhetetlen alkotó része? Minél átképzettebb a kommunizmus, annál magasabb a civilizáció."
Ez csak amolyan ráhangolódás, hogy a mester későbbi szavait jobban megérthessük.
Tulajdonképpeni meghatódás:
18.
A semmittevő gazdagok
- "Ne kardoskodjon e helyen amellett a tény mellett, hogy nem minden nagy és érdemtelenül szerzett vagyonnal bíró ember él tétlenül vagy tölti lézengéssel napjait. Az esélyesebbek csakugyan gyakran megerőltetik magukat, hogy fekvő kúrát kell tartaniok, hogy visszaszerezzék erőiket. Akik arra törekszenek, hogy az életből egyetlen ünnepnapot csináljanak maguknak, úgy érzik, hogy e munkájuk közben is szünnapokra van szükségük.
- A semmittevés valami olyan természetellenes, unalmas, hogy a henyélő gazdagok világa a végtelen tevékenység egyik legfárasztóbb módjának világává válik. Régi könyvespolcokon megtalálhatja a 19. századból való elfeledett könyvet, amelyben a viktoriánus idők egyik divathölgye a henye életmód miatt ért szemrehányás ellen azzal védekezik, hogy leírja divatos napirendjét mint londoni vendéglátó és vendég.
- Én a magam részéről előnyben részesíteném az utcaseprést. Falun a sport olyan gondosan van kiépítve, hogy az év minden hónapjának más- más sportja van. A hozzá szükséges halakat madarakat és állatokat e célra gondosan tenyésztik és őrzik, hogy mindig legyen valami megölni való. Vakmerőség, veszély, atlétikus hőstettek, amelyekről a szegény ember a városban semmit sem tud, a falusi birtokon önmagától értődő dolgokká válnak, ami mellett a törött kulcscsontok nem is elég számosak, hogy különösebb baleseteknek számítanának.
- Ha nincs sport, a játék is jó : a sí, a ródli, a tenisz, a műjégen való korcsolyázás és így tovább, amihez sokkal nagyobb testi erőkifejtés szükséges, mint amennyit némely szegény család készséggel vállalna. Egy ifjú hölgy azonban az így eltöltött nap után, a vacsora és a lefekvés közti időben tánclépésben nagyobb utat tesz meg, mint egy postás szolgálatban. Visszatetszően lusták csak azoknak az embereknek a gyermekei, akik éppen most gazdagodtak meg, az újgazdagoké, ahogy nevezik őket. Minthogy ezekből a boldogtalan boldogokból úgy az atlétiaki iskolázottság, mint a régi gazdagok társadalmi fegyelme hiányzik, akiknél mindaz, amit előkelő életnek nevezünk hosszú tanidőt követelő érett művészetté vált, nem tudják mit kezdjenek magukkal. Valóban szánalomraméltó látvány,amint szerteszét bolyonganak, miközben csokoládékrémmel, cigarettával rémregényekkel és képes ujságokkal tömik tele magukat, s autóikon egyik szállodából a másikba hajtanak. Legközelebbi nemzedékük azután ismét szegénységbe zuhan vagy mivel együtt járnak iskolába azzal a társadalmi osztállyal, amelyhez mostmár tartoznak, elsajátítják annak életformáit és szokásait..."
- Néha az az érzésem - kicsit talán pórias módon tiszteletlenül, hogy nagyjaink erőfeszítéseik során igazán tarthatnának olykor fekvőkúrákat erőik visszaszerzése érdekében, vagy ha nem hát maradhatnának veszteg. Azonkívül nagyon tetszik Shaw mester ajánlása az utcaseprést, mint sportot illetően.
- Az atlétikus hőstettek sorába pedig belevehetjük a favágást, és a trágyahordást, amikoris a talicska két szarvát jobb és bal kezünkkel erőteljesen megmarkolván testünket előredöntve megindulunk. Természetesen a szomszédba, mert a szomszéd is sportol, ő hegeszti meg a leszakadt kipuffogót, mert ehhez a sporthoz is gyakorlat kell, ehhez pedig mi nem értünk.
E bejegyzéshez kommentként a következő nagyszerű linket kaptam: www.korunk.org/?q=node/8&ev=1927&honap=6&cikk=4330
Ajánlás,
Sógornőmnek,
- A 70-es évek vége felé találtam a Múzeum kőrúti antikváriumban, beleolvastam, és félretettem valami asztalfélére, hogy majd visszajövök érte. Tulajdonképpen el is felejtkeztem róla, már fizettem, kifelé tartottam amikor megláttam egy idős férfi kezében. Elmélyülten lapozgatta, engem meg a fene evett, miért hagytam magára őrizetlenül? Vártam, hogy végezzen a lapozgatással, s közben azon gondolkodtam mi a fenét is kezdhetnék egy effajta kiadvánnyal. Nem is vagyok nő. Meg aztán mit tudhatott G.B. Shaw az ő nyugalmas korabeli angliájában az igazi, a megvalósulni vágyakozó szocializmusról, annak gyermek, sőt serdülőkori nyavajáiról édes Istenem....!
- Egyáltalán, micsoda vajúdások közepette rángatták napvilágra gyakorlatlan önjelölt bábái a poltikai szalonok világának... A kapitalizmus persze más tészta, arról már valamivel többet tudhatott...De csak valamivel többet, mert mi azért ezt is sokkal jobban ismertük. Mi általában mindent sokkal jobban és alaposabban ismertünk, erre számos bizonyitékkal is rendelkezünk, egész irodalma van akkori tudásunk meglepő alaposságának. Akár büszkék is lehetnénk rá. Tanultunk róla éjjel nappal, rengeteg szakértője is volt a témának, éppen úgy mint minden másnak, az afrikai oroszlánvadászatnak például.
- Szobatudósok és szalonpolitikusok gyötörték az agyukat, hogy a szép új világban minden a helyére kerüljön szabályszerüen és rendesen, nem ők tehetnek arró, hogy semmi sem úgy sikerült ahogyan elképzelték. Igenis mi tehetünk az összes félresiklásokról és kínos bukfencekről, mi mindannyian akik készen kaptuk az egész gyönyörűséget, csak nem tudtunk mit kezdeni vele.
Volt egy kellemes része a gyüjtőfogházbeli rabkórháznak. A temető felé eső rész, valami lapos valami, talán terasz, ahová kivitték nyugágyaikat a momentán éppen ott tartózkodó szalonpolitikusok és világmegváltók, és azokban elterülve élvezték a kora tavaszi gyenge napfény bíztató sugarait. Ott sem gyötörték magukat kétkezi munkával, arra az alacsonyabb néposztályok alanyai mindig alkalmasabbak. Ráértek törprengeni a jövőn, melynek rendezésében volt még tennivalójuk.
- Távolabb - mögöttük jóval - a temető magasabb sírkövei takarásában hozzátartozók kisebb csoportjai próbáltak mindenféle jelekkel kérdéseket feltenni, valamit megtudni a bennlévőkról, és nem értették miért nem jelzünk vissza. Nem tudták, hogy mi a mögöttük lévő látványban gyönyörködünk. Még távolabb ugyanis gyakran éppen dísztemetés zajlott katonazenekarral, hatalmas kandelláberekkel, fekete pompával, marcona munkásőrökkel ahogy illik. Derkovicsnak van egy képe, melyen egy tükörben, vagy hol zsúfol össze több generációt. Engem erre emlékeztetett a látvány szemben a kórházzal, a később fordítóirodának kinevezett épület ablakából.
1945-ben adta ki a Dante könyvkiadó, és olyan veres a borítója mint egy Gorkijnak, vagy egy Lenin összesnek. Már ez is valamiféle kacsingatás lett volna...? A Szikra legalább vászonkötésben nyomta a nélkülözhetetlen Marxot, mint minden egyebet. Apám a Tolsztoijánus, a Turgenyevért, Dosztojevszkijért rajongó segédlelkész beszerzett sok hasonló marhaságot, olvasgatta is némelyiket, sőt oroszul is nekiállt megtanulni, de végül is az én szolgálatomra álltak az ilyen vastag és erőteljes kiadványok, mert a leszakadt ágyamat tökéletesen megtartották. Mondhatnám Marxon, Engelszen és a korabeli Csillag folyóirat példányain nőttem fel, ez utóbbiakkal prímán lehetett állítani a kivánatos magasságot, azokon aludtam, de néha bosszantott, hogy odalett a rekamié kellemes rugózása. Kemény dolog a mozdulatlanságba merevűlt száraz ideológia.
Ravasz, nagyon ravasz ez a Shaw. Nyolcvannégy alapos fejezetben részletezi a nőknek szóló mondandóját, a nyolcvannegyedik tulajdonképpen a Zárszó, s aztán van még egy függelék. Ha eljut idáig az intelligens nő, az olyan mint Mary Stewart Cholmondely, már nem is kell tovább olvasnia, mindent tudhat szocializmusról és kapitalizmusról, mert a következő negyven oldal újraszámozva mindezek csupán rövidített változata. Amolyan zanzásított. Az iskolázatlanabb fajtának, modjuk piaci virágáruslányoknak. Ha egyáltalán tudnak olvasni.
Bár nem vagyok virágárus leány, be kell vallanom olykor sokkal jobban élveztem az utóbbi összefoglalásokat, mert mentesek a bőbeszédüségtől. A 26-os bejegyzés: "A szocializmus ismérvei" pl a következőképpen hangzik:
" A szocializmus teljesen függeltlen a szocialistáktól vagy irataiktól és kijelentéseiktől. " Csatlakozás a szocialistákhoz". Sokan a " Szabad utat az ügyesebbnek" hamis jelszóhoz való ragaszkodásuk hatása alatt vallják magukat szocialistának, de visszavonulnának tőle, ha megértenék, hogy a szocializmus a jövedelmek mindenki számára való feltétlen egyenlőséget jelenti, tekintet nélkül az egyes ember jellemére, képességeire, korára és nemére. A szocializmusnak ez az igazi ismérve és próbaköve, amelynek segélyével a szocialistát az emberberáttól, liberálistól, radikálistól, anarchistától, nacionalistától, szindikalistától, és minden egyéb elégedetlentől meg lehet különböztetni. Negyedik Henrik jelszava: " Mindenkinek tyúkot a fazekába" nagyon szeretetre méltó és barátságos, de nem szocialista...."
"66. Látszatszocializmus.
A háború példája mutatja, milyen könnyű valamely kormánynak a polgárok valamely csoportjának jövedelmét lefoglalni és minden kiegyenlitő fölosztásra, az iparnak, vagy kisüzemek államositására irányuló szándék nélkül egy másik csoportnak átadni. Ha valamelyik osztálynak, klikknek vagy iparnak sikerül uralkodni a parlamenten, hatalmát arra használhatja föl, hogy a maga javára minden más osztályt és minden ipart kifosszon, nem is szólva a nép egészéről. Az ilyen eljárás temészetesen mindig ilyen vagy amolyan reform, vagy politikai szükségesség mezében jelentkezik. A valóságban azonban nem egyéb, mint olyan cselszövény, melynek csak az a célja, hogy az államot önző célokra használják ki. Ez még nem volna azonban ok arra, hogy mint káros törekvésnek ellenszegüljünk. Minden gazember ki a maga levesét akarja megfőzni, népszerű reformok horgával halássza ki a parlamenti szavazatokat olyan javaslatok javára, melyek személyes érdekeinek szolgálatára vannak hivatva..."
"68. A kapitalizmus elszabadult kocsija.
A kapitalizmus tehát állandó mozgásban tart bennünket. A mozgás nem rossz dolog: élet a nyugalmi állapottal a bénultsággal, a halállal szemben. Újitás az egyhangúsággal szemben és mindnyájunk számára nélkülözhetetlen, mert ha az elérhető legjobbat kapja (mondjuk a legjobb ételeket, a legjobb zenét, a legjobb könyveket, a legjobb kedélyhangulatot, vagy bármi mást, ami mindig ugyan az marad ) és folytonosan ugyanazt élvezi, lassanként megunja, sőt meg is utálja. A változékony kedélyű asszonyok például sokkal könnyebben viselhetők el, mint az unalmasak, bármily kellemetlenek is változásaik. Olykor megölik őket, de ritkaság, hogy elhagyják. Ha az emberek a fejüket csóválják, mert nyugtalan időkben élnek, kérdezze meg tetszenék e nekik, ha csöndes időkben, minden változatosság nélkül tölthetnék napjaikat. Aki autót vásárol, ezt mondja: "Minél lassúbb járású, annál jobb". A mozgás pompás dolog, ha hatalmunkban tartjuk és meg tudjuk fékezni, amikor veszélyessé válik. A megfékezhetetlen mozgás rettenetes dolog. Képzelje el, hogy olyan autóban ül, melyet sem kormányozni, sem megállítani nem tud. A tartályban kimeríthetetlen benzinkészlet van, s ön ötvenkilométers sebességgel száguld keresztül egy sziklás és meredek partokkal övezett szigeten ! Körülbelül ilyen érzés a kapitalizmus uralma alatt élni, ha az ember megértette annak lényegét. A kapitalizmus magával ragad bennünket, s tudjuk, hogy a múltban mindig avval végződött ez a kocsikázás, hogy az utasok szakadékba zuhantak, amelynek mélyén császári birodalmak romjai hevernek.
Az összes kormányok mai kétségbeesett problémája, miként lehetne ezt a mozgást megfékezni, hogyan lehetne biztos útra terelni, s azon végigvezetni. Ha legalább csak arra az időre tudnánk megállitani, amíg a kocsiján ülünk és erről gondolkodunk! De nem! A kocsi nem áll meg. Ellenkezőleg egyre gyorsabban száguld, aszerint, amint a tőke egyre nagyobb tömegekben halmozódik föl. Az egyik államférfi a másik után kap a kormánykerékhez, királyok próbálják meg, diktátorok, demokratikus miniszterelnökök, pártbizottságok és szovjetek. Egy pillanatig reménykedve tekintünk föl rájuk és azt hisszük, hogy sikerül nekik, mert fontoskodó, megértő arccal csinálják és biztosítanak bennünket, hogy minden jól fog menni, ha szépen csöndben maradunk......És ilyenkor boldogok a tudatlanok és azok akik nem gondolkodnak......
Kormányzati férfiaink a pénzpiac csalóka képeivel vannak eltelve és évi öt fontot száz fontnak tartanak. És választóink sem különbek, mert tíz közül, akár nők, akár férfiak, a kapitalizmus lényegéről nem tudnak többet, mint a juh a gyapjúfonásról, jóllehet a gyapjú a juh hátáról való. Mégis, a kormány és a kormányzottak közt van egy fontos különbség. A kormányok nem tudják, miként kell kormányozni, de tudják, hog a kormányra szükség van és, hogy meg kell fizetni. A választók a kormányt olyan zsarnoknak tartják, aki beleavatkozik személyes szabadságukba, az adózást pedig az állam zsarnoki tisztviselői által űzött rablásnak....."
Közben persze rájöttem, mert visszalapoztam, hogy az utolsó negyven oldal, a zanza, tulajdonképpen bővitett tartalomjegyzék, hogy a mondandó lényegét könnyebben kibogarászhassuk. Mármint a nők, az okosabbja, mint a fent nevezett sógorasszony. Ezért vannak benn néha érthetetlen tőmondatok. Még egyet idebiggyesztek:
"48. Asszonyok a munkapiacon.
A férfibérek családi bérek, a női bérek személyiek. Hatása: a proletár feleség a rabszolga rabszolgájává válik. Annak a föltevésnek a keletkezése, hogy a férfi a kenyérkereső, a nő házi munkája, mely rendszerint díjtalan egyáltalán nem is munka,s hogy az asszonyokat, ha munkájukat közvetlenül fizetik, rosszabbul kell fzetni mint a férfiakat. A vagyonos osztálybeli nő védelme a házassági szerződés.....
....és ha valamely női lázadó azt követelte, hogy ugyanazon munkáért ugyanannyit fizessenek neki, mint a férfinak ("Egyenlő bért, egyenlő munkáért"), a munkaadó két mondattal hallgattatta el.: "Ha nem tetszik az alacsonyabb bér, van elég más asszony is a világon akiknek kell" és továbbá: " Ha férfi bért akarok fizetni, férfit is kapok eleget.."
Kiragadtam néhány talán a mai állapotokra is jellemző részt, elkerülve a banki szférát, csődöket , szindikalistákat és egyebeket, mert bár érdekesek, túl hosszan nem akartam fárasztani pillanatnyi helyzetünkben amúgy is elbágyadt olvasóimat. Pedig ami a részvények, a bankok és az állam mai furcsa viszonyát illeti Shaw mester, a nagy mesélő, példák sokaságával, személyes magyarázatokkal terelgetné helyes irányba sógorasszonyát. Csak tudnám minek....?
Bokoralján’…
Újévi köszöntő…( valahonnan ismerős )
Habár fölül a Gálja,
S, alul a szomszéd engedelmes lánya…
Azért a tiszteletes úrnak,
a körzeti megbízottnak,
az árvaszéki ülnöknek,
a nemzetvédő zelótáknak
a Gazpromnak, a
zifjugárdának,
a Neue Züricher Zeitungnak
a Financial Times – nak
a Freedom house – nak,
az összes pártoknak
és nyíltvégű nyúlványaiknak,
kicsiknek és nagyoknak
nagyhangúaknak és tátogóknak,
hatalmasoknak és
hatalmat áhítozóknak,
pelenkás vitézkedőknek,
és ócskavas páncélosoknak
President Obamának,
háborgón virrasztó első, felső Vonának,
Dí.Jí. - Józsefnek,
lobogóváltó büszke szamurájnak,
s azŐ felkentjeinek és
talonba pöckölt
elhagyott bálványinak,
meg a jó édes anyátoknak
lesz egy-két,
szava még hozzátok…!
Csak figyeljetek erősen...!
Amúgy meg,
kiknek a jövendőt lesve
nincsenek idegborzoló reszketéseik,
nyugton vannak és magabízóak,
töltsék az új évet vígan-vastagon,
boldogságban amerre járnak,
ez a legkevesebb!
Hát így legyen!
- Amikor először megláttam, meglepődtem. Lányosan, szinte pirulósan. Korona egy útkereszteződésben...? Nem úszik, nem mászik, ott van középen, s aki arra jár félig körbejárja. Legalábbis félig.
- Most még jobban megflepődtem. "Áronnak vesszeje megvirágozék" - jutott eszembe hirtelen - hát persze! Jön a karácsony, az ének is errőlszól errő szól: "Áronnak vesszeje megvirágozék, tiszta szűztől gyermek születék"
- Na de kérem Székesfehérváron vagyunk, nem Áronnak, hanem a hosszúnevű Tihamérnak a városában, ám roppant hülyén hangzana, ha Tihamér vesszejét emlegetném. A mai világban szánalmas módon félreértenék. Persze így is félreérthető, sőt félre is magyarázható.
- Eljött az idő - halld meg magyar - kivirágzott a korona, lesz magyar feltámadás! Bár az a pirosan és fenyegetően dőlő spárkaró, mely a háttérben merevedik, ha egyszer megindul, mi lesz a törékeny fonott koronánkkal? Ha jól látom fagyal vesszőkből fonták szorgos kezek, tavasszal majd fehéren kivirágzik, s jövő ősszel tele lesz verebekkel, mint ama veres torony.
"Simonyi óbester kisgyerek korában felmászott egyszer a veres toronyba... Magos volt a torony, magos a teteje, az egész fedele, verebekkel tele...
Simonyi óbester
mint egy hős kiáltott,
Látta onnan maga alatt
Az egész világot.
Kebelét megrakta
verébfiókákkal,
Nem cserél most boldogságot
az egész világgal.
Dobjatok le nem baj,
van ezernyi szárnyam...
csunya irigy földöncsúszók
nézhettek utánam...
Nem is földre száll az,
hanem fel az égbe,
kinek százezer szárny
csattog a szívébe
- Így lesz é vagy sem...? - Hosszúnevű országló Tihamér segedelmet kért az ellenzéktől, védené meg sajátjaitól mondván:
Dobjatok le nem baj,
van ezernyi szárnyam...
csunya irigy földöncsúszók
nézhettek utánam...
Hát most még várni kell egy kicsit Tihamér, meglátjuk mit hoz a jövő. De addig is...
Ki fogja metszeni a koronát? Ha már ott van, mégse maradhat így borzasan.
Szerintem bőven van a városban dologtalan üres kéz. Néhány ténfergőnek boldogan kezébe nyomnék egy metszőollót. Nehogymár gaztenger, vagy valami csalitos, hajléktalanok menedéke váljék a szépséges koronából.
- Amúgy meg, ha már Áron vesszejét emlegettem, mindenkinek boldog karácsonyt!
"Várj...! Lopok neked egy kekszet..."
- Nem tudom, az ókeresztények miképpen ünnepelték e napot, Krisztus születésének napját.? Ünnepelték, megkülönböztették-e egyáltalán, készítettek-e egymásnak ajándékokat, szórtak-e szénát mint némely vidéken az asztal alá, csak külső jegyei vagy belső tartalma is volt e a napnak már kezdetek óta? Voltak szép csendes bennsőséges pillanatai korábbi karácsonyaimnak. De másfajták is, gyermekkori karácsonyok, templomi, irgalmatlanul hosszúra sikeredett szentebeszédekkel, amikor már tűrhetetlenül macskásodtak a lábaim és egyáltalán nem értettem miért kell ennyire túlfecsegni a már már bosszantóvá nyújtott örömhírt. Krisztus megszületett, na...Ezt már tegnap este megtudtuk - a mai nap a tiszteletadásé, tudom, de én már nagyon éhes vagyok.
- Aztán végre a karácsonyi ebéd. Hosszú és jó ebéd, mert a karácsony az karácsony. És Béke meg család. És a szeretet aprócska megnyilvánulásai az asztalnál, olyasmi például, hogy nem veszekszünk. Nincs "osztozkodás". És még valami kifejezhetetlen belső nyugalom is, amit nem mi teremtettünk - csak meglepett, tudtunk nélkül szállt ránk - s ettől olyami érzésünk támad, mintha megékeztünk volna valahová.
- - -
- Kápé fogadkozott, hogy egy lavórnyi dohány fog összegyülni karácsonyra. A szabókat és az asztalosokat külön felszólította, hogy a mestereket mindenképpen környékezzék meg, elvégre karácsony van. Nem hagyhatnak magunkra...!
- És egyszer van egy évben karácsony a rohadt életbe. Az asztalosok, már lopják a gallyacskákat, fa is lesz. Néhány őr meg az összes tiszt szemérmetlenül behordja a karácsonyfájátt, hogy talpat készítsenek alá az asztalosok, azokról szakadnak le itt ott az ágacskák. Péká gyüjti a saját szalmazsákjában, a jövendő karácsonyfán alszik, nohiszen...Nem bízik senkiben csak önmagában - nemhiába szobaparancsnok, azt csinál amit akar - azt mondják legalább két arasznyira már tellik az ágacskákból, igazi fa lesz...
- A műszak utáni motozások sem maradnak el, bár már reggel óta huszonnegyedikét számolunk, megy minden a maga robotos útján. Csak valahogy mégis sokkal lassabban. Mintha valami tunya lazaság vett volna erőt az őrökön is. Tényleg karácsony lenne..? Holnap is műszak, persze persze, munkanap, mint rendesen hisz a Karácsony csak egy név a naptárban mint a Jolán...
- Séta után egy lófej formájú kőszéndarabot kellett szétverni az egyik ágyvégen. Pokrócokkal vontak az esemény köré zárt fülkét, hogy a levált darabok ne repüljenek szanaszét. A végén fél vödörnyi szenet sikerült összeszedni, s a néhány kiutalt fadarab segitségével tűz is égett a kis kályhában. Péká emberei ülték körbe a kályhaközt - magánterület - és a lavórt bámulták. A lavórnyi dohányt. Azt a középső kört a lavór alján valóban valami barnás, dohányhoz hasonlító mocsok fedte. Az alaminium itt ott azért kilátszott alóla. Csak kibli-víz, meg vacsora után - mondta péká figyelmeztetőleg - addig semmit...
Elmúlt a kibli-víz, a sárgaborsó-főzelékes vacsora is, és hirtelen senki nem tudta mi következik. Végül Péká mégiscsak megadta a jelet, na akkor gyujtsunk rá, vetette oda egyik emberének, s az máris sodorni kezdett. A kis kályhában vígan lobogott a szétvert lófej, aprócska sánta főrend, mini Quasimodo vigyázta, az egyetlen, aki képes volt falból. ólomból, és a kibli leveles rozsdájából is tüzet csinálni. Megélénkült a zárka, csomagok kerültek elő, sütemény és kolbászillat lengte be a teret. Erre a pillanatra tartalékolt mindenki aki az utóbbi időben csomaghoz jutott. Itt a Karácsony...
....mennyből az angyal, leesett nyakkal - rikkantott fel valahol Giricska, aki valamiért képtelen volt visszatartani magát. Kussolj, jött a válasz félhangon, de Giricska nem törődött vele, ünnepelni volt kedve.. A harmadi vagy negyedik angyalos dalocskáját már nem tudta rendesen befejezni. Tompa puffanás, valami pad is felburulhatott - na de miért...? Mert már mondtam...Unalmas vagy!
Nem láttam az esetet ERR felsőágyán olvastam az ágyközi padon állva. Illetve az odahelyezett könyvet, egy útleírást, meg sem érintve a szögletesre vasalt ágyat. A három könyv közül az egyiket mely a zárkában fellelhető volt. ERR megengedte, hogy odategyem, mert az én földszinti ágyam mellett a túloldalon öt förtelmes kibli sorakozott, és az ablak is nyitva volt éjjel nappal. Nem éppen olvasásra ingerlő környezet. Néha felállt mellém, és olvastatott magának. Eleinte még elhittem, hogy nem ismeri a betüket, de hamar figyelmeztettek, hogy mást akar. Erős ruganyos fickó volt, egy akkoriban híres ugrócsoport legfelső tagja. A csoportban alatta lévő tag, a bátyja, akinek a mutatvány végén a vállára kellett ugrania, egy emelettel feljebb tartózkodott egy másik zárkában. Láttam korábban a csoportot rögtön felismertem, és nem értettem, hogy kerülhetett ide a cirkusz látványos, csillogó világból. Nyilván azért, mert azt a világot sem ismertem, más a porond, és más amikor civilben rabol az ünnepelt artista.
Furcsa soha nem hallott csendben és nyugalomban telt a Karácsony. Giricska brutális elnémítása után, az apró négy-öt fős risztes csoportokra szakadozott zárka népe csendben majszolt, alig beszélgetett. ERR jelent meg mellettem a padon, de most nem akart olvastatni magának.
Neked semmid sincs..? - kérdezte vígan rágcsálva valami nyúlós szalonnadarabot. Nem volt kedvem beszélgetni, felolvasni még annyira sem, oda se néztem, csak úgy válaszoltam. Nemrég jöttem - mondtam, alig három hete, nem kaphattam még levelet sem.
Várj, lopok neked egy kekszet - súgta, és eltűnt. Láttam amint csoportról csoportra jár, mindenhol leül beszélgetni, aztán tovább olvastam, megfeledkeztem róla.
Nem tudom mennyi ideig kóborolt, egyszer csak felpattant mellém újra és egy kekszet rakott a könyre - itt van - mondta. "Legyen neked is karácsonyod".
Olyan gyorsan tűnt el, hogy megköszönni sem tudtam. Megenni egy elorzott kekszet...? Karácsonykor...? Csak néztem és nem tudtam eldönteni mit csináljak vele. Ez most ajándék, vagy micsoda...? Rabolta, lopta, vagy kikényszerítette valaki csomagjából...? Úgy döntöttem ajándék. Megettem, de szégyelltem magam, mert éreztem legbelül, hogy nem tisztességes dolog lopott holmival ünnepelni. Így legyen "nekem is karácsonyom...?"
Eszembe jutott Krausz meg az "ízesítés", amikor lágerkonyhai működésük során belelógatták pufajkájuk ujját a leveskondérba, s kitették a néhány percre a fagyba. Nem loptak soha semmit, de a barakkba érve lekaparták a ruha ujjáról a vékony faggyúréteget. Krausz sem volt büszke a turpisságra, dehát a túlélés fiam, a túlélés az a legfontosabb - így magyarázta. Egyetlen szem lopott keksz miatt nem szükséges háborognia a lelkemnek - így döntöttem.
Nem gondoltam, hogy egy csendes karácsonyeste ilyen gyorsan képes elillanni. Pedig nem történik semmi. Nincs pankráció, semmi verekedés, amikor az ember alig várja a takarodót, hogy a zűrzavarnak végre vége legyen, az órák lassan múlnak, de most szinte felriadok a folyosó felől jövő kiáltásra:...takarodóra felkészülni...! Máris...?
Megbontjuk a szögletesre vasalt ágyakat, formára hajtogatott ruhadarabok kerülnek az ágyak végében lévő padokra, s aztán alsóban várjuk szabályosan nyújtott lábbal bicskaülésben a következő parancsot. Néha sokára ér ide, de aztán annál hangosabb az üvöltés: Jóóó éjszakát kííívánok! És úgy vágjuk magunkat hanyatt egyszerre, hogy csak nyekken a sok rozoga vaságy. A lábnál hurkába csavart takarót is gyakorlott mozdulattal, egyszerre rántjuk magunkra. Vége a napnak.
És folytatódik a karácsony most már félhomályban. Csak a heszlámpa világít az ajtó felett, és újra csend van. Még nagyobb, még szokatlanabb mélységes csend, és furcsa nyugalom. Csak szuszogás hallik innen onnan. A máskor még oly sokáig tartó éber suttogás, veszekedés elmarad. Most mindenki magában éli meg a maga karácsonyát. Az összes eddigit, s talán az elkövetkezendőket is.
Aprószemű szúrós havat sodor be a szél a nyitott ablakon - fő az egészség - fejemre húzom a törekkel teli párnát. Tudom, érzem, hogy senki nem alszik. Várunk valamire...
És gondoljon bárki bármit, amikor nincs rohangálás, vad kolompolás és ajándéközön mert nem lehet, s csak arra vagy képes, hogy a fantáziád működjön, és elképzelj magadnak csuda dolgokat, s azokra gondolj csendes szívvel akik várnak valahol,s akiket szeretsz, akkor tudom, hogy megvalósul, és ringatva bűvöl és elcsndesít, mert igazi belső ünneppé válik a Karácsony.
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
Majd kiderül.